Lapszemle.
A nagy nemzetközi fociportál, a goal.com bosnyák nyelvű „kiadása” nagy győzelemként aposztrofálja a Zeljeznicar budapesti sikerét, kiemelve, hogy az eső 20 percben egyenrangú ellenfelek küzdöttek a pályán, sőt, a vendégek tűntek koncentráltabbnak. Bár az FTC ezután három nagy helyzetet is kidolgozott, majd kihagyott, majd a második félidőben is egyre nagyobb volt a bosnyák kapun a nyomás, a lap szerint a vendégek „a szívüket is kitették a pályán”. Amikor már úgy tűnt, a 0-0 is pozitív lehet a Zeljeznicar számára, még jobban alakult a számukra a végjáték és a 90. percben megnyerték a találkozót.
Az avaz.ba szerint ugyan az FTC-nek volt több nagy helyzete és kapufát is lőtt, a vendégcsapat összességében jobban játszott és el tudta „némítani” a magyar csapatot. A portál külön kiemelte a győztes gólt pillanatait, és azt, hogyan „őrült” meg a bosnyák kommentátor, Sabahudin Topalbećirević, amikor Beganovic betalált a hajrában Dibusz kapujának jobb alsó sarkába.
A „nagy hősök” mellé a Zeljeznicar szurkolói is felnőttek csütörtökön este – fogalmaz a lap –, sőt, péntek hajnalban is, nagyjából helyi idő szerint 1 órakor drukkerek százai várták a hazatérő csapatot, Diattát például a „tenyerükön” hordozva. A beszámoló kiemeli, hogy Budapesten nem csak a pályán, de a lelátón is bosnyák siker született, és hogy a vendégek „leszurkolták” az FTC híveit a Groupama Arénában, annak ellenére, hogy „csak’ 150-200 (más források szerint 500) bosnyák fanatikus utazott el és tombolt félmeztelenül a stadionban.
Ugyancsak a lap jegyzi meg, hogy arra, amit a Zeljeznicar véghezvitt, csak a Chelsea volt képes: a Groupama Arénában a londoni klubon kívül egy csapat sem győzött még 2014 augusztusi megnyitója óta. A cikk a klubkasszákat is elővette picit, és megjegyezte, hogy miközben az FTC például olyan milliós összegért adta el Muhamed Besicet és olyan pénzből gazdálkodhat (itt Ramírez állítólag 360 ezer eurós megvásárlását is megemlíti a lap), amelyről a bosnyákok csak álmodni tudnak, a pályán ebből nem sok látszott.
A mondo.ba is „hősnek” nevezi a bosnyák játékosokat, és hozzáteszi, hogy a vendégek mestere, Milomir Odović minden bizonnyal a döntetlennel is kiegyezett volna, ám mégis nagyban hozzájárult ahhoz húzásaival, hogy csapata győzzön az FTC ellen. A portál úgy látta, hogy a Zeljeznicar a szünet után hiba nélkül játszott, majd góllal koronázta meg teljesítményét, miközben a lap szerint a Fradinak nem volt 100 százalékos helyzete. A portál elsősorban a középpályájuk teljesítményét emelte ki, amely képes volt ellensúlyozni például Gera Zoltán Premier League-tapasztalatát is.




