A Haladás és a Zalaegerszeg korábbi játékosa értékelte a tegnapi Európa Liga selejtezőt.

Kereki Zoltán

Összességében egyetértek Thomas Doll-lal, aki azt mondta, hogy alapvetően jól játszott a csapata. Sorozatos helyzetek és óriási mezőnyfölény jellemezte a Fradi futballját, különösen a huszadik perc után. Támadószellemű, agresszív, látványos, jó játékot láthattunk. Elég, ha csak Gera és Böde fejesét, Lamah helyzetét, Leandro nagy lehetőségét, vagy Lamah kapufáját említem.

Böde esetében szerintem a földre kellett volna fejelni a labdát. Az volt az egyik legnagyobb helyzet, a másik pedig Leandro közeli lövése. Ha bízik a jobb lábában, és nem ballal lövi el, nem lehet, hogy nem születik belőle gól. Ennyi helyzet után gól nélkül maradni elképesztő. A Zeljeznicarnak helyzete is alig volt az első félidőben, akkor nagyobb volt a különbség a Fradi javára. A szünet után némileg kiegyenlítettebbé vált a játék, akkor már a vendégek is kihagytak egy-két lehetőséget.

Továbbra is példaértékű, amit Gera Zoltán csinál a pályán. Körülbelül így kell szeretni a futballt, és ilyen alázattal kell játszani. A kalapomat megemelem azelőtt, aki ennyit fut, hajt, erőlködik, helyzetbe kerül, és ilyen alázattal dolgozik. A Ferencváros játékosai maximális erőbedobással futballoztak, szó sincs róla, hogy tartalékoltak volna. A lélektani pillanatokat nem tudták kihasználni, és a sok kihagyott helyzet mindig megbosszulja magát, ez nem csak egy frázis.

Ráadásul kaptak egy peches gólt, mert Somalia lábáról éppen Beganovic elé pattant a labda, de még ezután is volt két helyzetük a hazaiaknak. Tudjuk, hogy Szarajevóban mi vár a Ferencvárosra, de úgy érzem, jobb csapat a magyar. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy biztosan továbbjut, de szerintem a mostani vereség ellenére is van esélye. Úgy látom, elég jól együtt van a szakmai stáb és a játékosok, jó hangulatú csapatnak tűnik a Fradi, éppen ezért gondolom, hogy van esélye.

Nagyon érdekes meccs volt. A Ferencváros nagyon fontos a magyar labdarúgás számára, mert a legtöbb szurkolót képes megmozgatni idehaza. Szeretném, ha Szarajevóban jó játékkal kiharcolná a továbbjutást.

Rangadó