És akkor is jött Solymosi…
– A derbi teljesen új történet lesz, és nem is akarjuk azzal altatni magunkat, hogy jól játszottunk a Videoton elleni meccseken. Egyik találkozón sem volt szerencsénk, jobban játszottunk és több helyzetünk is volt, mint a Videotonnak, de visszanéztük a mérkőzést, és az edzőnk is felhívta a figyelmet azokra a szituációkra, amelyek során kiderült, hogy csak annak van szerencséje, aki tesz is érte. Mi nem teszünk érte eleget, nem vagyunk elég agresszívak a támadó harmadon belül, és szerintem leginkább ezen kell változtatnunk. Ősszel az volt, hogy kevés gólt kaptunk, most viszont kapunk gólokat is, próbáljuk magunkat hátul is rendbe tenni, de még egyszer mondom, a támadó harmadban kell változtatnunk, mert ha csak a 16-osig játszanák a futballt, toronymagasan vezetnénk a bajnokságot, de az „okosok” nem így találták ugye ki… sokkal gólra törőbben kell futballoznunk.
A lilák csapatkapitánya szerint az sem számít sokat, hogy szinte mindenki az FTC-t tartja esélyesnek, és egy közelmúltbeli, szemléletes példával is élt a hálóőr. Balajcza honlapunknak azt is elmondta, a nagy riválist hol tartja a legerősebbnek.
– A Fradit mondják ugye esélyesebbnek, de volt már ilyen, és máshogy alakult a történet. Háromesélyes a dolog, mi tiszteljük őket, azt halljuk, hogy ők is minket, meg is néztek minket többször is. Tudjuk, hogy az övék a legjobb formában lévő magyar csapat, de öt nyeretlen mérkőzés után nekünk most már nyernünk kell! Az egész Fradi erős, de különösen tengelyben, Dibusztól, Hajnalon és Gerán át Bödéig, de Mateost is említhetem. Ők sokan is vannak, ezt meg is említhetem, hogy mi vagyunk 15-16-an, ők meg 25-en. Úgyhogy minden mellettük szól, lehet, hogy ezért fogunk mi nyerni. Szerintem mind a két csapaton ugyanakkor nyomás van egy derbi előtt. Ők azért akarnak nyerni, hogy odaérjenek a második helyre, de ez nem is elsősorban a helyezésekről szól ilyenkor, hanem magáról a meccsről, hogy melyik szurkolótábor tudja egy fél évig majd cinkelni a másikat, ki a derbigyőztes, utána megint elfelejtik az emberek. A 6-0-át emlegették itt sokan, ott sem mi voltunk az esélyesek, emlékszem, hogy a média, de még azok is, akik Újpesten dolgoztak, azt mondták, hogy az iksszel is elégedettek lennének. Sok derbin játszottam már, sok minden dönthet majd, főként az apróságok.
Egy belső ügy is nehezítette az Újpest felkészülését, nevezetesen Dusan Vasiljevic botránya, amelyről honlapunk számolt be elsőként. Balajcza és csapata igyekszik kizárni a történteket.
– Beszéltünk erről az edzővel is, Vasiljeviccsel is, és ez egy olyan történet, hogy egyik fél sem akart igazán ebben megnyilvánulni. Pontosan így nem tudjuk, hogy mi lehet a háttérben, de egy jó Dusan Vasiljevicre biztos, hogy szüksége volna az Újpestnek. Remélem, hogy még rendeződhet az ügye, de ez most megpróbáljuk kizárni, beszéltünk a külföldiekkel is, hogy ők is tegyék ugyanezt, és nyerjük meg most így a derbit, nélküle – tette hozzá a rutinos kapus
forrás. csakfoci.hu