Az 1982-es világbajnok olasz válogatott védő, a Milan egykori csapatkapitánya, Fulvio Collovati szerint a Ferencváros európai szereplése tiszteletet érdemel, ugyanakkor egy olyan klubnak, mint az AC Milan, hazai pályán a győzelemre kell törekednie.

A csütörtöki AC Milan – Ferencváros Európa Liga mérkőzés közeledtével egyre több szó esik a Fradiról az olasz sajtóban. Ezúttal nem is akárki foglalkozott velünk: Fulvio Collovati, a Milan egykori csapatkapitánya, az olasz válogatottal 1982-ben világbajnoki címet nyerő hátvéd mondta el véleményét.

Ki is az a Fulvio Collovati?

Az 1957-ben született középhátvéd a Milan saját nevelésű játékosaként tagja volt az 1979-ben bajnoki címet szerző csapatnak, később a piros-feketék csapatkapitánya is lett. Az 1982-es világbajnokságon az aranyérmes olasz válogatott alapembere volt, mind a hét mérkőzésen játszott. A VB után botrányos körülmények között (a Milan kiesett, ő pedig már a szezon közben nézeteltérésbe került a vezetőkkel és a szurkolókkal) pont a városi rivális Interhez igazolt, később többek között a Roma és a Genoa játékosa is volt. Utóbbival 1992-ben az UEFA-kupa elődöntőjéig jutottak, útközben a Liverpoolt is kiejtve. Az olasz válogatottban 50 alkalommal szerepelt.

„A Ferencváros hibátlan mérleggel áll, tisztelni kell”

Collovati felidézte a Milan korábbi, magyar csapatok elleni összecsapásait és a régi Közép-európai Kupát is. Külön megemlékezett a Gigi Radice irányította Milan 1981-es, meglehetősen mostoha körülmények között lebonyolított idegenbeli útjáról.

A Ferencváros elleni mérkőzés előtt egyértelmű álláspontot fogalmazott meg:

„A megfelelő mentalitáshoz hozzátartozik, hogy nem gondolhatsz már a következő mérkőzésre. A Ferencvárosra kell koncentrálnod, arra kell törekedned, hogy a lehető legtovább juss az Európa Ligában, és ha lehetséges, meg is nyerd a sorozatot. Amikor a Genoában játszottam, az UEFA Kupában nagyon erős csapatokat búcsúztattunk. A Ferencváros hibátlan mérleggel áll, és olyan csapat, amelyet tisztelni kell. De a Milan az Milan: tisztelned kell az ellenfelet, ugyanakkor győznöd kell.”