Vezetőedzőnk mellett Yusuf vett részt a holnapi EL-meccs előtti sajtótájékoztatón.

Köszönöm Istennek, hogy eljutattott ide, hogy a világ egyik legkülönlegesebb stadionjában játszhatok. Szeretnék még tovább fejlődni, kemény munka van amögött, hogy itt vagyok. Hogy egy olyan edző dicsér, mint Ruben Amorim, az jó jel. Bárhol játszom, a csapat a legfontosabb, ez nekem nagyon fontos. Nem vár ránk egyszerű meccs, bár kielemeztük az Inter elleni meccsüket, abból nem lehet kiindulni.

– Bamidele Yusuf

Nem nézek nagyon előre, nyilván, amikor a Milan vagy a Juventus neve felmerül, akkor azért tudjuk, milyen tradicióval rendelkező klub ellen lépünk pályára. A Milan váltogatja a játékrendszerét és a játékosokat is, így nem tudjuk előre pontosan, milyen kezdőcsapattal állnak majd fel holnap. De minden eshetőségre felkészültünk és megfelelő önbizalommal érkeztünk a San Siróba. A legnagyobb példaképem Carlo Ancelotti, követem az olasz edzőket is, az olasz focit is, több szlovákiai játékos szerepelt benne. Húsz éve valóban játszottam itt, üres lelátók előtt is fantasztikus élmény volt, még a 4-0-ás vereség ellenére is. Szép emlék, de rég volt. A sérülésekkel egész jól állunk, csak Lisztes nem utazhatott velünk. Büszkeség, ahogy beszélt rólunk Amorim, nem csak nekem, hanem a klubnak és a magyar fociban dolgozónak is. Ha csak egy játékost választhatnék a Milanból, akkor az Luka Modric lenne. Az eddigi szereplésünk sikeres, de a holnapi mérkőzés egész más színvonalú és kaliberű lesz, annak ellenére is, hogy találkoztunk már nehéz ellenfelekkel. Biztos többet fogják birtokolni a labdát, ezért a labda nélküli játékunk nagyon fontos lesz, és láttunk pár dolgot, amivel egy ilyen kaliberű csapat is sebezhető. A lélektan is nagyon fontos, felszabadultam játszhatunk, de nem ez fog dönteni, mert mindkét oldalt tapasztalt játékosok fociznak majd, akik tudják a nyomást kezelni.

– Borbély Balázs