Így látta a Spori a DVSC elleni játékvezetést – Lisztes esete is górcső alá került. Valamint – ha kissé késve is, de – a Nyíregyháza elleni bajnokin látottakat is értékelték.

Lisztes Krisztián szituációja – 90:48

Ebben a játékhelyzetben Lisztes Krisztián kezezés szabálytalanságot követett el, amikor a labda felé mozduló karjával, pontosabban a felkarjával beleütött a labdába. Bár a játékos mozdulata elsőre ösztönös reakciónak tűnhet, azonban a szabálytalanság megítélésekor a mozdulat jellege és a kar labdához viszonyított mozgása a meghatározó. A labda irányába történő karmozgás a szándékos kezezés egyik kifejezett ismérve, amely ebben az esetben megalapozza a szabálytalanság megállapítását.

Szándékos kezezés esetén nem szükséges külön vizsgálni, hogy a játékos a karjával természetellenesen nagyobbá tette-e a testét, illetve milyen távolságra tartotta a karját a testétől. Ezek a szempontok a kezezés másik esetének, vagyis a testfelület természetellenes megnövelésének megítélésekor relevánsak.

A VAR a játékhelyzet elemzése során helyesen azonosította a lehetséges nyilvánvaló és egyértelmű hiba fennállását, ezért indokoltan javasolt játéktéren történő felülvizsgálatot (OFR). A felvételek megtekintését és a releváns szakmai szempontok mérlegelését követően a játékvezető büntetőrúgást ítélt. A beavatkozás és az azt követő döntés szakmailag indokolt és helyes volt, összhangban a labdarúgás játékszabályainak 12. szabályával, valamint a VAR-protokoll azon alapelvével, hogy OFR nyomán a játékvezető korrigálja a nyilvánvaló és egyértelmű hibás döntését.

A kezezéseknél minimálisan az alábbi szakmai kritériumokat kell értékelni egy vizsgálat során:

1. Történt-e kontaktus a labda és a kéz/kar között?

Fontos pontosítani a közvetítésben elhangzottakat is, miszerint a labda Lisztes mezének ujját találta el. Ez a megfogalmazás nagyon félrevezető, mivel a rövid ujjú mez ujja lényegesen lejjebb ér véget, mint a kezezés szempontjából meghatározó, hónalj alsó vonalában húzódó határ. Ugyanis a Labdarúgás Játékszabályainak 12. szabálya egyértelműen rögzíti, hogy a kar felső határa a hónalj alsó vonalával esik egybe. Következésképpen annak hangsúlyozása, hogy a labda a mez ujját találta el, önmagában semmilyen releváns információt nem ad a kezezés szabályosságának megítéléséhez. Nem az számít, hogy a labda a mez anyagával érintkezett-e, hanem az, hogy a kar mely részét találta el, és az adott érintkezés a játékszabályok alapján kezezésnek minősül-e.

2. Szándékosság? (Labda a kézhez vagy kéz a labdához?)
3. Kéz / kar természetes helyzetben van-e?
4. Honnan érkezett a labda (saját testről vagy csapattárstól)? Változott-e a labda útja (irányváltás)?
5. Taktikai hatás vizsgálata (SPA vagy DOGSO – azaz ígéretes támadás vagy egyértelmű gólhelyzet)

M4 Sport