Clubunk triatlon szakosztályának edzője 33 éve neveli a fiatal sportolókat.
Az FTC-MVM Triatlon szakosztályvezetője, dr. Pécsi Annamária komoly elismerésben részesült: október 9-én, pénteken a Belügyminisztérium épületében vehette át a Gerevich György Nevelőedzői Díjat!
A díjat a sportért felelős államtitkárság alapította 2024-ben, kifejezetten azzal a céllal, hogy elismerje a nevelőedzők munkáját. Pécsi Annamária – aki pályafutását úszóedzőként kezdte, ám vezetésével az elmúlt években az FTC-MVM Triatlon a hazai utánpótlás triatlon legeredményesebb klubjává nőtte ki magát – a Ferencvárosi Torna Club színeiben végzett, immáron 33 évet felölelő nevelői munkájának elismeréseként érdemelte ki a rangos kitüntetést.
– A jelölés is nagy meglepetés volt számomra, hiszen igazán remek edzők dolgoznak a klubnál. Már az komoly elismerés volt, hogy engem jelöltek erre a díjra. Maga a díjátadó ünnepélyes volt a Himnusszal, a Szózattal, a rendőrzenekarral, a pohárköszöntővel és a beszédekkel, erre az estére sokáig emlékezni fogok – mondta el Pécsi Annamária.
Az eseményen beszédet mondott Pósfai Gábor. „Akik valamennyi időt eltöltöttek a magyar sportban, jól ismerik a kemény, céltudatos munkát. Ugyanerre van szükség a jövőben is. Hiszek abban, hogy a sportnak kiemelt közösség- és társadalomszervező ereje van, és nem lesz ez másképpen a következő időszakban sem” – fogalmazott. A belügyminiszter a sport további szerepéről is beszélt. „A sport fontos tényező a nemzetgazdaság fellendítésében is, a hazánkban rendezett események jelentősen növelik a turizmusból származó bevételeket. Egyúttal célunk, hogy mindenki számára elérhető legyen a minőségi mozgás, legyen a természet a legnagyobb sportpálya.” Pósfai hozzátette: „Az utánpótlássportban a fő mozgatóerő a játék és az öröm legyen, de persze, ha valaki kiemelkedően tehetséges, azt segíteni kell magasra jutni. A gyerekek számára példaképek kellenek, akik lehetnek sztársportolók, de lehetnek naponta kocogó édesapák, rendszeresen sportoló anyák, kosarazó testvérek vagy pingpongozó barátok is.”
Szántó Dávid sportszakmáért és sportprogramokért felelős helyettes államtitkár is köszöntötte az edzőket: „Nevezhetjük igazságtalannak is a nevelőedzők helyzetét, mert ha jól végzik a munkájukat, átadják a tanítványt másnak, aki majd learatja a sikert. De nem szabad elfelejteni, kik indították el az úton a sportolókat. Közös felelősségünk, hogy lássuk meg őket, ismerjük el azokat, akik beindították a szikrát a gyerekekben.”









