A Soroksár vezetőedzőjével, Korolovszky Gáborral beszélgettek.

– Most néztem vissza a bemutatkozó interjúdat a Soroksárnál. Úgy kommunikáltál, mintha ez a feladat – átvenni egy tabella utolsó részében lévő együttes irányítását, és felrázni őket – neked lenne kitalálva. Valóban ekkora volt a magabiztosságod?
– Inkább motivációt mondanék, és mikor legyen az ember motivált, ha nem az első ilyen nagy feladatánál? Azért azt gondoltam, hogy ennél jóval könnyebb lesz. Sokáig nem sikerült győznünk, pedig többször is csak hajszálon múlt. Akkor a problémamegoldó-képességünk kicsit megbicsaklott, de hál’ Istennek vannak rajtunk kívül még itt olyanok, akik nagyon jól ismerik ezt a csapatot, és az ő segítségükkel közösen ki tudtunk lábalni ebből.

– Mi volt ez a segítség?
– Mindent összevetve, “csak” nyerni kellett egyet. Nem futottunk vagy ütköztünk senkinél kevesebbet, és a legtöbbször nem is játszottunk rosszul. A sportban persze mindenki azt mondja, hogy a hozzáállást kell díjazni, de valamiért csak úgy találták ki ezt a játékot, hogy a legjobban a győzelmet értékelik.

– Nyáron mennyire kellett lelket önteni a csapatba? Egy időben az sem volt biztos, hogy ilyen formában lesz Soroksár.
– Amikor elkezdtük a munkát, akkor azért már valamennyire tudtuk, hogy lesz Sori. Azt, hogy milyen, meg hogyan, azt persze nem. Nagy szerencsém van a stábbal, ismerik a játékosainkat, és tudták, milyen karakterekre van még szükségünk. Mi karaktert kerestünk focitudással, és nem fordítva. Tudtuk, hogy a költségvetésünkkel sok csapattal nem tudunk harcba szállni, de nem is arra mentünk rá. Hanem hogy egy olyan közösséget kovácsoljunk, amely megalkuvás nélkül megy előre, és persze azért focizni is tud. Ezek a futballisták nem a pénzt keresték, nem azt, hogy nagy stadionban játszanak, hanem hogy minél többet focizzanak. Talán ezt is kapjuk most vissza az élettől, mert szerencsések is vagyunk egy-egy szituációban.

– Lett volna olyan keret, amire azt mondod, hogy nem vállalod?
– Nem. Johan Cruijffnak van egy híres mondása, hogy soha nem látott még egy zsák pénzt gólt rúgni. Nyilvánvalóan a költségvetés nagyon meghatározó tud lenni, de a legjobb példa – csak hogy házon belül maradjunk -, hogy senki sem adott volna egy lyukas garast sem arra, hogy a jóval alacsonyabb költségvetésű Ferencváros a Twentét és a Trabzonsport így elveri. Alapképességekben nyilván valamit hoznod kell, de ha a labdarúgók és az edzői stáb feje is rendben van, és a két fél tud találkozni egymással, akkor az működik.

– Több mérkőzéseteket is láttam, amikor az NBIII-as FTC II-t irányítottad. Mondjuk úgy, hogy a játékvezetők nem mindig örültek neked. Az NBII-es bírók már tartanak tőled?
– Nekem is van egy edzői evolúcióm, és tudom, hogy a vehemenciámnak változnia kell. Ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy amikor benn kell tartani egy csapatot, és közben befújnak ellened egy jogtalan 11-est vagy piros lapot, akkor azért nehéz nyugodtnak maradni. Ezzel együtt tény és való, hogy ebben kellett fejlődnöm, szerintem sikerült is már. Nagyon keményen tükröt tartanak egyébként nekem, akár a Misi, akár más stábtag, és szólnak, hogy “figyelj Koró, ezt gondold át”. Nem az történik, hogy azt csinálok, amit akarok. Érdekes, de a stressz, az adrenalin ugyanúgy megvan most is, mint tavasszal, csak most más típusú. Lehet meccselni úgy, ahogy Ancelotti, meg úgy is, ahogy Simeone. Azt szoktam a játékvezetőknek is mondani, amikor kérik, hogy menjek vissza a zónámba, hogy az Inzaghi sincs sosem a zónájában, hanem inkább az ötös magasságában, benn a pályán… Neki lehet? Nem, senkinek sem lehet, csak mindenki más. De engem a vehemenciám visz majd el oda, ahova eljutok. Nem lennék önazanos, sőt, senki se lennék, ha nem vehemensen viselkednék.

– Játékospárti vagy?
– Nagyon. Van is ebből probléma valószínűleg. Képes vagyok az edzés előtt 2 perccel még kávézni és nagyon röhögni velük, viszont amikor belépnek a pályára, 100 százalékos koncentrációt várok el, és ha ezt nem látom, azt elég keményen szóvá teszem. Ezt az elején sokszor nem értették, most már tudják. Van persze olyan labdarúgó, aki nagyon nem akar belépni a három lépés távolságon belülre, de ezt is tiszteletben tartom. Többször elmondtam nekik, nem azért vagyunk itt, hogy szeressük egymást, ez nem az a hely, arra van sok másik. Ide azért jövünk, hogy dolgozzunk és pénzt keressünk – ezt lehet szépíteni, de ez a helyzet. És ha tűzzel-vassal vagy ütve-vágva kell, akkor úgy kell. Ha tavasszal kiesett volna a Soroksár, és Kubatov Gábor behívott volna egy beszélgetésre, akkor mit mondok? Hogy a srácok nem voltak motiváltak, nem futottak vissza? Azt kérdezte volna, hogy nem azért vagy edző, hogy ezt megoldd? Nekem ez a módszerem, ez az eszközöm, igaz, tavasszal egy ideig nem, vagy nem úgy működött.

– Általában az edzők szeretnek is olyan játékot látni a csapatuktól, mint amilyen játékosként jellemezte őket. Ezek szerint ez nálad is így van.
– Igen, abszolút igaz rám. Szeretnék labdát is birtokolni, mert játékosként is szerettem focizni, meg szeretnék nekimenni az ellenfélnek is, de ma már nem lehet, mert a VAR örökre eltilt. Jó lenne szájkaratézni is, de már azt is nehéz. Tehát minden olyat, amit játékosként is kedveltem. Persze azért alapvetően nyerned kell.

– Milyen típusú edző vagy: aki a szemének hisz, vagy aki az adatoknak?
– Nagyon a szememnek, de adat nélkül ez nem működik. Van egy nagyon jó mondás, Angliából származik és a Pro Licencen sokat emlegettük, úgy szól, hogy a tabella mindig hazudik. Ezt le is vezették részleteiben a rúgott és kapott gólok, minden egyéb tekintetében, és egy-egy meccs után tényleg sokszor azt hiszed, hogy milyen jól játszottatok, aztán az adatok alapján kiderül, hogy nem. Nagyon sarkos vagyok, ebben is sok vitánk van a Misivel. Pontosan tudom, hogy mit szeretnék látni, és ha nem azt látom, akkor nem vagyok boldog. Van erre egy szlogenünk az öltözőben, ahogy mondani szoktam, hogy “nem vagyok elájulva”.

– Borbély Balázs példája motiváló a számodra is? Ő is dolgozott a Fradi utánpótlásában, majd az NBII-ben is.
– Engem nem az ő példája motivál, amúgy is motivált vagyok. Azért az, ami vele történik, száz- vagy ezerévente fordul elő. Ebből a szempontból belőle csak egy van. Engem a mellettem lévők, és az motivál, hogy a mindennapokban tudok egy jó közegben dolgozni. Minden napot ki kell használni, mert ez könnyen változhat. Dolgoztam én is megyei szinten, ott is vannak olyan remek edzők, akik nem odavalók. De ott is motiváltak az emberek, aki nem az, az ne dolgozzon a sportban.

– Tudatos a karrierépítésed?
– Nagyon. Még 2009-ben, amikor Cipruson játszottam, sikerült lehetőséget kapnom, hogy a Bolton Wanderersen keresztül Angliában elvégezzem a B-licencet. Úgyhogy 2009-10-ben a nyári pihenőmet ott töltöttem. De voltam négy és fél évig edző megye I-ben is, edzettem a Dunakeszi futsalcsapatánál U7-es, U9-es gyerekeket. Aztán amikor Prukner László megkérdezte, hogy eljövök-e a Fradiba, ennyi és ennyi pénz van rá, akkor azt mondtam neki, hogy persze, akár ingyen is. Mondta, hogy jó, jó, persze. De mondtam, hogy tényleg, egy darabig ingyen is. Az edzősködés az álmom, a Ferencvárosban meg főleg. Később Palásthy Norbert, Kiss-Baranyi Sándor, Hajnal Tamás mind úgy látták, hogy érdemes engem feljebb vinni, építeni, ez nagy szerencse, nélkülük nem jöhetett volna össze.

– Annyi esélyük talán sosem volt a fiataloknak odakerülni a Fradihoz, mint ma. A fiatal-, a magyarszabály és a gazdasági átrendeződés is az ő malmukra hajtja a vizet. Látni a hétköznapokban, hogy ennek tudatában vannak?
– Talán túl könnyen is odakerülnek, akár a Fradiba is. És ne értsétek félre, ez nem az adott személyek – Bagi Ádám vagy Szabó Szilárd – ellen szól. Most bármelyik NBI-es együttesnél lévő fiatal tudja, hogy bármit csinál, úgy is játszani fog. Persze vannak helyek, ahol ezt nem lehet megtenni, mert a Fradi-címerrel például nem lehet játszani. A Ferencváros egyébként is egy specifikus hely, ott elvárják a fiataltól is, hogy azonnal jó legyen. Márpedig egy 17 éves játékos hiába mondja azt, hogy ő a Fradiban akar játszani, azért ki is futni egy 20 ezres stadionba az Újpest ellen, vagy beállni az EL-ben a Celtic ellen, az nagyon más. És nincs olyan, hogy nem állsz készen. Szóval ebből jó dolgok is sülnek ki, de vesznek is el tehetségek, ahogy kiöregednek a szabályból.

A teljes interjú, amiből az is kiderül, hogy milyen együttesért rajong Korolovszky Gábor: Csakfoci