Ádám arról is beszélt, hogyan választotta ki a mezszámát.

– Következik a derbi, amiről önnek is lehetnek emlékei, hiszen az első Fradinál töltött korszakában már lépett pályára Újpest elleni rangadón. Vissza tudná idézni, hogy mikor játszott legutóbb az újpestiek ellen?
– Emlékszem egy nagyon szép Megyeri úti győzelemre, ahol Dani duplázott, az nagyon szép volt. Én elfelejtettem, de a hét elején Berkesi Judit egy interjúban nagyon kedvesen emlékeztetett arra, hogy sajnos egy hazai vesztes mérkőzésen is pályán voltam, ott 1-0-ra kaptunk ki.

– Milyen emlékek ugranak be a pályán megélt, 2015-ben lejátszott derbik hangulatáról?
– Szerintem amikor itthon, a Groupama Arénában tudunk játszani, a legkomolyabb hangulatú mérkőzés a derbi. Ez mindig így volt, most is így van, így is lesz a jövőben is. Most is erre számítok, hogy fel fog robbanni a stadion már a bemelegítéskor, a szurkolók már a kezdés előtt egy komoly, jó hangulatot fognak odavarázsolni.

– Mennyire lepi meg, ha azt mondom, hogy az a 2015 decemberében lejátszott hazai mérkőzés az Újpest máig utolsó győztes meccse a Fradi ellen?
– Nem lep meg, mert az említett interjúban azt is elmondták nekem, hogy azóta sem tudott nyerni az Újpest a Fradi ellen. Remélem, hogy még nagyon sokáig ki fog tartani ez a jó szokása.

– Egy-egy nagyobb meccs előtt mennyire izgatott? Milyen érzésekkel várja, hogy 11 év után újra derbin szerepelhessen?
– Azt nem érzem, hogy más lenne maga a felkészülés, profin, a rendelkezésre álló adatokból, videókból fel fogunk ugyanúgy készülni, mint minden mérkőzésre. Nyilván, amikor az ember már közelít a meccsnaphoz, talán főleg a magyar játékosokban, akik jobban át tudják érezni ennek a mérkőzésnek a súlyát, az jelenthet plusz motivációt. Egyébként az öltözőben jól átragadt ez a hangulat az idegenlégiósokra is, ami pozitív. A Győr ellen az volt az extra motivációnk, hogy revansot tudjunk venni az előző szezon elbukott bajnoki címe miatt. Az Újpest ellen azt fogjuk sulykolni, hogy ez egy derbi volt mindig is, idézőjelben élet-halál harc, úgyhogy abszolút ezzel a felfogással fogunk kimenni vasárnap is a pályára. Talán bennem is lesz egy minimális drukk, egy pici plusz, amit a Trabzonspor elleni hazai mérkőzésen is éreztem, de nem gondolnám, hogy ez átcsapna olyan izgulásba, ami akár a teljesítményt is leronthatja.

– Egyre inkább játékba lendül, a csapat legutóbbi három bajnokiját kezdőként végigjátszotta. Hogy érzi magát a pályán?
– Nagyon örülök, hogy egészen gyorsan be tudtam illeszkedni, és a bizalmat is megkapom, próbálok vele élni. Itt most igazából az a legnagyobb kérdés számomra, hogy mennyire tudok mérkőzésről mérkőzésre friss maradni. Az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban ehhez minden adott szakmailag. A Győr ellen kicsit halványabbnak éreztem a saját teljesítményemet, de ettől függetlenül ott is tudtam hozni egy olyan alapszintet, ami szerintem kellett a középpályára. Nagyon remélem, hogy az Újpest ellen megint tudok egy még jobb mérkőzést játszani.

– Visszatérésekor szeretettel fogadták a Fradi-drukkerek. Miként élte meg ezt?
– Nagyon-nagyon örülök minden olyan pozitív véleménykinyilvánításnak, ami eljutott hozzám, amiből azt érzem, hogy szeretnek. Sokan kíváncsiak voltak arra, hogy milyen Nagy Ádámot kapnak vissza, ami szerintem abszolút rendben van, mert lehet, hogy most kicsit el voltam tűnve a radarról, és nem szerepeltem annyit a sportmédiában, a mérkőzéseimet sem lehetett annyira nyomon követni. Én összességében örülök, hogy akár azon embereknek is, akik kétkedve vártak engem, egyelőre pozitív meglepetés tudtam lenni. Bízom benne, hogy ezt a szintet hozni tudom, sőt, akár még ezen is tudok javítani, és még többet tudok adni mind a csapat, mind a szurkolók számára.

– Korábban 99-esben játszott, most hatos mezszámban futballozik a Fradiban. Miért éppen erre esett a választása?
– Nekem a kedvenc számom a nyolcas, nagyon szerettem volna az lenni, de észrevettem, hogy Naby számot váltott, így az már nem volt elérhető. Akkor úgy gondoltam, hogy lehetnék újra 99-es, ami azért lett volna szimbolikus, mert az volt a mezszámom abban az évben is, amikor felkerültem az első csapathoz, de közben meg úgy voltam vele, hogy a pozíciómból kiindulva inkább csak egyszámjegyű legyen, így a hatosra esett a választásom.

– Ahhoz, hogy megkaphassa ezt a számot, kellett külön „engedélyt” kérnie a hatos mez legemblematikusabb korábbi viselőjétől, Lipcsei Pétertől?
– Beszéltem vele, talán a Twente elleni, itthoni meccs előtt találkoztunk. Nekem Peti volt edzőm az NBIII-ban és U21-ben is, tehát elég jól ismert engem, illetve én is megismertem őt. Elmondtam neki, hogy milyen lehetőségeim vannak, és én a hatos mezben szeretnék játszani, Czakiék pedig azt mondták, hogy persze, megkaphatom a hatos mezt. Ő erre azt felelte, hogy részéről rendben van, de viccesen hozzátette, hogy az aranyat a vassal azért ne keverjük, ezen jót nevettünk. Örülök, hogy így alakult, és megkaphattam a hatos számot. Az elkövetkezendő években próbálok olyan teljesítményt nyújtani, hogy megközelíthessem Lipcsei Péter tudását.

A teljes interjú: Fradi.hu