Magabiztosan jutottunk be a Magyar Kupa Final4-ba – Nagy Ákos, Vogel Soma és Nyéki Balázs értékelt.

Férfi vízilabda, Magyar Kupa, negyeddöntő, 2. mérkőzés
Ferencváros 17-6 Honvéd
Negyedek: 4–2, 4–2, 6–1, 3–1
Gólok: Nagy 4, Fekete 3, Jansik 2, Mandic 2, Varga 2, Vigvári 2, Argiropulosz 1, Di Somma 1

Továbbjutott az FTC, kettős győzelemmel, 36-17-es összesített eredménnyel.

Beszámoló: Fradi.hu

Vogel Soma a FradiMédiának:

Nagy Ákos

Gratulálok a Honvédnak, mert megnehezítik minden alkalommal a dolgunkat. Nagyon nehéz, fizikális mérkőzéseket játszunk velük folyamatosan, és az eredmény nem nagyon mutatja, nem jól tükrözi azt, hogy mennyi energiát kellett beletennünk ezekbe a mérkőzésekbe, hál’ Isten most jól játszottunk és eredményesen tudtunk lőni. Ha a következő meccsekről beszélünk, akkor én legalább ilyen nehéz mérkőzésekre számítok.

Nyéki Balázs

Előbb nyolccal, majd tizeneggyel nyertünk, tehát nagyon magabiztos volt a játékunk, aminek örülök. És azt itt azért hozzá kell tenni, hogy egy nagyon kemény hét van mögöttünk, mert a Panathinaikosszal kemény mérkőzést játszottunk, bevállalva azt a rizikót is, hogy a Honvéd ellen talán nem úgy fog működni a gépezet, ahogy kellene. De úgy működött. Erre nagyon büszke vagyok, köszönöm a játékosaimnak, mert elég sokat ostoroztam őket az első meccs két negyede miatt. A felkészülésnek és a szezonnak ebben a fázisában azért előfordulnak hibák mind védekezésben, mind támadásban. Ez most is így történt. Túl pontatlanok voltunk az első mérkőzés elején, de tudtunk váltani. Most pedig szinte minden elemben tökéletesen játszottunk, ez jó jel. A mérkőzés elején picit nehezebben kaptuk el megint a fonalat, talán ezen kell majd csiszolnunk a következő meccsekre, hogy jobban ugorjunk bele, mert ez nem sikerült annyira jól. Viszont ahogy ritmust tudtunk váltani, ahogy tudtuk a sebességet emelni, a játékunk is javult, és hibára késztettük az ellenfelet. Továbbmentünk, jön a Magyar Kupa elődöntő. Én azt gondoltam már itt az egész sorozat előtt, hogy a Honvéddal negyeddöntőzünk, a Kaposvárral elődöntőzünk és a BVSC-vel döntőzünk majd. Visszatérünk rá, hogy így lesz-e, megálmodtam-e ezt. Ehhez élezni kell még a játékunkat a jövő hétre. Vannak hibák, vannak javítandó dolgok, de jó úton járunk. A Vasas elleni bajnoki is egy állomás lesz arra, hogy a játékunk épüljön. Most a regenerációra is szüksége van a játékosoknak, ezen lesz a hangsúly.