Dénes szerint férfias teljesítmény az eddigi EL-selejtezős menetelésünk.
A Ferencvárosi TC a Górnik Zabrze otthonában elért 1–1-es döntetlennel bejutott az Európa Liga selejtező rájátszásába. A mérkőzést követően az M4 Sport Nemzeti Sporthíradója elérte telefonon egy értékelésre Dibusz Dénes csapatkapitányt. „Eléggé brusztos meccs volt, mert nem játszottunk jól, főleg az első félidőben volt nagyon indiszponált a csapat. Nem nyertünk párharcokat, sok hibával játszottunk, nem nézett ki jól, sajnos vezetést is tudtak szerezni. Tudtuk, hogy változtatni kell, jobban is nézett ki a második félidő, de nem mondom, hogy benne volt a játékunkban az egyenlítés. Ettől függetlenül már fegyelmezettek voltunk, őket sem engedtük helyzetbe – amennyire jobban jöttek ki az első félidő végéből, mi annyira jól jöttünk ki a második végéből” – értékelte a visszavágót Dibusz Dénes.
A Ferencváros számára komoly erőpróba következik a rájátszásban is: a közelmúltban Mohamed Szaláh-t leigazoló Trabzonsporral játszik. Régi ismerős: a 2022/2023-as csoportkörben már összefutottak, Dibusz arra is visszaemlékezett: „Sikerült hazai pályán megvernünk őket, aztán idegenben kikaptunk, de számunkra már egy tét nélküli meccsen. Azóta szinte teljesen kicserélődött a keret, de komoly játékerőt és egyéniségeket képviselő klub a Trabzon. Csapatként minden esélyünk megvan, hogy jó eredményt érjünk el és kiharcoljuk az Európa Liga főtáblát. Elég komoly menetelés volt eddig, ez egy férfias teljesítmény, hogy az eddigi ellenfeleken túl tudtunk jutni” – így az FTC csapatkapitánya.
Szerinte ez a mostani volt a leggyengébb produkciójuk, de a jó csapat akkor igazán jó, ha így is eléri a célját. Márpedig elérte: a Ferencváros sorozatban nyolcadszor biztosan szerepel valamelyik európai sorozat főtábláján.








