Spanyolországban arról is írnak, hogy mi miatt nehezítheti meg a Fradi a madridiak dolgát – lapszemle. Szombat este 19 órától a Ferencváros a Real Madridot fogadja a Groupama Arénában, a találkozó előtt pedig megnéztük, hogyan várják a mérkőzést Spanyolországban. A legfontosabb megállapítás talán az, hogy a Real Madrid jelenleg egyáltalán nem kész csapatként érkezik Budapestre.
Az EFE pénteki előzetese már a címében is úgy fogalmazott: a Madrid a Ferencváros ellen szeretne „jobb benyomást kelteni” a Fiorentina elleni mérkőzés után. Mourinho együttese Klagenfurtban Endrick és Alexis Ciria góljával 2–0-ra vezetett, végül azonban 2–2 lett a találkozó. A spanyol beszámolók szerint a Madrid az első félidőben jól futballozott, majd fizikailag visszaesett, és védekezésben is megmutatkoztak a problémái.
Az AS hasonló következtetésre jutott. A lap szerint Mourinho futballjához rendkívül jó fizikai állapot szükséges, amelyet augusztus elején még nem lehet elvárni a játékosoktól. A portugál egyelőre ragaszkodik a 4–2–3–1-hez és a két szűrőhöz, a Fiorentina ellen pedig Arda Güler játéka és Dumfries bemutatkozása jelentette a legnagyobb pozitívumot.
Több világsztár nélkül, de így is elképesztő kerettel jönnek – a madridiak pénteken meg is érkeztek Budapestre. Mourinho keretében ott van többek között Vinícius Junior, Bernardo Silva, Brahim Díaz, Endrick, Arda Güler, Valverde, Camavinga, Trent Alexander-Arnold, Rüdiger, Huijsen és Dumfries. Bernardo Silva első mérkőzését játszhatja új klubjában, ha pályára küldik. Ugyanakkor nem utazott el több olyan játékos, aki normál körülmények között alapember lenne. Mbappé, Bellingham, Tchouaméni, Konaté és Cucurella a világbajnokság miatt később kapcsolódik be igazán a munkába, a frissen igazolt Yan Diomandé pedig még nem edzett eleget a csapattal ahhoz, hogy Budapesten bemutatkozzon.
A spanyolok szerint a Fradi legnagyobb előnye: már javában tart a szezonja – a Fradiról szóló részek visszatérő eleme, hogy a két csapat jelenlegi fizikai állapota között akár jelentős különbség is lehet.
Az Eurosport spanyol kiadásának részletes előzetese külön hangsúlyozza, hogy a Ferencváros már több tétmérkőzésen van túl, miközben a Real Madrid gyakorlatilag még csak most kezdte meg az igazi felkészülési mérkőzéseit. A spanyol oldal felidézi, hogy a Fradi 5–1-es összesítéssel búcsúztatta a Vojvodinát, majd 4–3-mal a Twentét, ráadásul Enschedében is nyerni tudott. Ezután következett a Górnik Zabrze elleni 1–0-s hazai siker. A lap szerint éppen ez lehet a találkozó legérdekesebb taktikai kérdése: a Real Madrid egyéni minősége áll szemben a Ferencváros lényegesen jobb meccsritmusával. Az Eurosport 2-1-es madridi győzelmet vár, vagyis még egy fogadási előzetesben sem számolnak kiütéssel. Azt is kiemelik, hogy a Fradi hazai pályán veszélyes ellenfél, miközben a Real védekezése a felkészülés jelenlegi szakaszában még nem stabil.
A Twente kiejtése Spanyolországban is referencia lett – a Mundo Deportivo is azt emeli ki, hogy a Real most egy olyan magyar csapattal találkozik, amely már európai selejtezők sorozatán van túl. A katalán lap szerint az Alcorcón és a Leganés elleni madridi mérkőzéseket maga a Real is inkább edzésként kezelte, a Fiorentina elleni 2–2 volt az első valódi teszt. A Ferencvárost ezzel szemben egy „bejáratott”, már versenyritmusban futballozó ellenfélként mutatják be.
Az sem véletlen, hogy a spanyol előzetesekben éppen a Twente kiejtése szolgál az egyik legfontosabb viszonyítási pontként. A spanyol és a holland futball között évtizedek óta rendkívül erős a kapcsolat: Johan Cruyfftól kezdve Louis van Gaalon és Frank Rijkaardon át számtalan holland edző és játékos volt meghatározó szereplője a spanyol labdarúgásnak, különösen Barcelonában. Az Eredivisie és annak élcsapatai ezért jóval ismerősebb referenciát jelentenek a spanyol közönségnek, mint a legtöbb közép-európai bajnokság. A Twentének ráadásul jelenleg is van egy Spanyolországban különösen jól ismert futballistája: Wout Weghorst. A holland csatár a 2022-es világbajnokság Argentína elleni negyeddöntőjében vált igazán ismertté a spanyol nyelvű futballközegben. Csereként két gólt szerzett – a másodikat a 101. percben, egy emlékezetes szabadrúgás-kombináció végén –, majd a rendkívül feszült mérkőzés után Lionel Messivel is összetűzésbe került. Ehhez az estéhez kapcsolódik Messi azóta legendássá vált „¿Qué mirás, bobo?”, vagyis nagyjából „Mit nézel, te bohóc?” mondata is, amely Spanyolországban és az egész spanyol nyelvű futballvilágban önálló mémmé vált. Weghorst neve így azok számára is ismerős, akik egyébként kevesebbet követik a holland bajnokságot. Ezért a Twente kiejtése a spanyol olvasó számára jóval kézzelfoghatóbb eredmény, mint pusztán egy újabb európai selejtezős siker: egy ismert futballkultúrából érkező, ismert játékosokat felvonultató holland csapat ellen jutott tovább a Fradi.
Érdekesség, hogy néhány spanyol előzetes még mindig magyar bajnokként hivatkozik a Fradira, miközben másutt szerepel, hogy csapatunk az előző idényben csak második lett. Abban azonban gyakorlatilag minden forrás egyetért, hogy az európai kupaszereplések miatt a Ferencváros nem ismeretlen név Madridban.
Mourinho számára ez már valódi teszt – a spanyol sajtóban maga az ellenfél mellett legalább ennyire fontos Mourinho második madridi korszakának indulása. A portugál nagyon intenzív felkészülést vezényel, az AS beszámolói szerint a játékosokat az első hetektől kemény fizikai munkának vetette alá. A cél az, hogy a csapat már augusztusban megszokja azt a magas intenzitást, amelyet Mourinho szeretne látni. A Ferencváros elleni meccsen ezért az eredménynél több mindenre figyelnek majd Madridban: működik-e a 4–2–3–1, javul-e a védekezés, mennyit bír fizikailag a csapat, és hogyan illeszkednek be az új játékosok. Különösen nagy érdeklődés övezi Bernardo Silva lehetséges debütálását, valamint Vinícius visszatérését és Arda Güler szerepét.
És mit mondanak a Real szurkolói? – a madridi fórumokon nem meglepő módon elsősorban a Real állapota a téma. A drukkereket az foglalkoztatja, hogy Mourinho milyen gyorsan tud csapatot építeni, mikor kerülnek megfelelő fizikai állapotba a világbajnokságról visszatérők, és kikből áll majd végül az alapcsapat. A szurkolók már júliusban „őrültnek” nevezték a világbajnokság utáni visszatérések és az augusztusi meccsek sűrűségét. A Fiorentina elleni döntetlen után főként Güler teljesítményét dicsérték, miközben a védelem és a csapat fizikai visszaesése adott okot kritikára. A Ferencváros ellen tehát nem valamiféle kötelező gálameccset várnak, hanem egy újabb állomást Mourinho építkezésében. Az általános hozzáállás természetesen az, hogy a Realnak nyernie kell, de az eredmény másodlagos: azt akarják látni, hogy a csapat előrelépett-e a Fiorentina elleni találkozó óta.
Harmincegy év után újra – a spanyol előzetesek természetesen az 1995-ös párharcot is elővették. Amikor a Bajnokok Ligájában Madridban 6–1-re győzött a Real (ezt Raul első nemzetközi kupameccsen szerzett gólja [amiből sajnos első 3 lett gyorsan] miatt emlegetik Madridban azóta), az Üllői úti visszavágón azonban a Ferencváros ifjabb Albert Flórián góljával 1–1-es döntetlent ért el a királyiakkal szemben.









