Viki 10 és 5 km-en is ezüstérmet szerzett a párizsi EB-n. Gratulálunk!

10 km: Fradi.hu, M4 Sport, MÚSZ

Mihályvári-Farkas Viktória

Az igazság az, hogy azért ez a nyolc kör ez nagyon hosszú volt. Tehát végig számolni és tudni, hogy úristen, még ennyi kör van hátra, azért sokkal másabb mentálisan, mint amikor azért csak hat kört kell leúszni. De összességében egyébként jól éreztem magamat a versenyen. Azt gondolom, hogy azért az, hogy majdnem végig én vezettem, az elég sokat kivett belőlem. De muszáj volt ezt is megpróbálni, hiszen én azért nem annyira szeretek verekedni, nem is nagyon tudok, és ezért könnyedén be tudnak darálni. És azért itt nagyon rövid szakaszok voltak a fordítóbóják között, ami azért elég veszélyes ilyen darálás terén. Most az olasz bírta jobban, tavaly én bírtam jobban, úgyhogy most megcseréltük egymást. Ez ilyen, de azt gondolom, hogy büszke lehetek magamra, és elégedett vagyok az úszásommal, a helyezéssel is. Nyilván még kicsit többet kellene edzeni, vagy nem is tudom, másképp, vagy az is lehet, hogy csak meg kell szokjam, hogy ennyit vagyok elöl. De szerintem ez jó lesz, és mindenképpen nagyon jó, hogy így augusztusig ezt végigcsináltuk, kijött a munka, és most tényleg jó formában vagyok. Néztem a fiúk versenyét, és ők mindig kijöttek a hajók mellé, most nem volt akkora sodrás, mint amit hallottam így az olimpiáról – én ott nem úsztam, az csak hallomás volt. Azt gondoltam, hogy az első körben megnézem, hogy milyen, ha nem jövünk ki a hajók mellé. Elég gyorsan előre kerültem, úgyhogy tudtam ilyeneket próbálkozni. Voltak, akik kimentek a hajó mellé, és igazság szerint nem volt sokkal gyorsabb, úgyhogy azt gondoltam, hogy jó ez az ív itt középen is. Aztán a második felére már én is fáradtam, és azért ott láttam, hogy kicsit gyorsabb, ha kimegyünk a hajó mellé, onnantól kezdve én is mentem. Amúgy ott könnyebb volt úszni, utólag kiderült így az utolsó három körre: „Jah, amúgy így sokkal könnyebb”… De az, hogy a fiúk ott többet úsztak, azért az valamilyen szinten segített, hogy ezt nem biztos, hogy be kell vállalni. Az elején nem is nagyon kellett, a végén azért igen. Nem tudom, igazából szerintem nálunk sokkal jobban fújt a szél, ami így a hidak alatt jobban érződött, oda beszorult és elég nagy szembeszél volt, amikor lefelé úsztunk. Illetve konkrét erdőkön kellett átverekednem magamat, volt olyan, hogy a fejemen teljes mértékig ágak meg hínár meg minden, meg belefejeltem valami kemény műanyagba is, úgyhogy azért volt itt minden. A végén az ember csak arra tud gondolni, hogy azért ez már az utolsó egyenes, itt már nincs helye taktikának, itt csak menni kell, menni kell, menni kell. És próbálni minél jobban ott maradni rajta, hátha még a végén ő egy kicsit hamarabb fárad el, mint mondjuk én, és akkor hátha tudok rajta fogni. Ez most nem sikerült, én azért jóval fáradtabb voltam valószínűleg. Hogy majdnem végig ott voltam a lábvizén, sokat segített az ellen, hogy a többiek jobban lemaradjanak tőlem. Nekem nem olyan gyors a hajrám, azért a többi versenyző sokkal nagyobb iramot tud menni az utolsó 50-100 méteren, én akkorát nem tudok. Tavaly zöldfülűként érkeztem, valószínűleg azért is hagytak ennyit előre úszni, mert nem tudták, hogy mire vagyok képes. Azért most már jobban tudták, jobban figyeltek rám. De szerintem ez mindenképpen jó jel, hogy tavaly és most is ott tudtam lenni az élen, illetve a Világkupa versenyeken is két bronzérmet szereztem. Azt gondolom, hogy egyre jobban jövök bele, tanulok, és azt gondolom – ez így nagyon nehéz, vagy hát nem is tudom, fura kijelentés, főleg tőlem -, hogy a nyíltvíznek az elitjéhez tartozom, és ez nagyon-nagyon jó érzés.

5 km: Fradi.hu, M4 Sport, MÚSZ

Mihályvári-Farkas Viktória

Sikerült megint egy olasz-magyar-olasz dobogót összehozni, bár a bronzérmes olasz az ugye megcserélődött, egy másik olasz lett. Összességében szerintem ez is egy jó verseny volt. Azt tudni kell, hogy a bronzérmes olasz nem úszott 10 kilométert, ő frissebb ember volt. És az elején így megindultunk, megint ott voltunk elöl, és nagyon akart előre menni. Mondom: „Ó, friss vagy, menjél előre, akkor legalább lábvízen úszok egy kicsit.” És akkor ott így elvoltam. Aztán az első kör végére így feljöttek ránk a többiek, és ott a fordulóbójánál szerintem az orosz versenyző volt – de nem láttam rendesen –, aki a legkülső ívről a bójánál átmászott mindenkin és bekerült belülre. Mondom: „Na, rajtam is átmászott, ez nagyon jó volt, köszi szépen.” Aztán utána a következő körben egyébként le is maradt, úgyhogy nem tudom, mennyire érte meg, hogy ott megvert mindenkit, utána meg elfáradt benne. A harmadik körben gondoltam, hogy: „Na jó, próbáljuk meg kicsit meghúzni.” Ez nem sikerült. Azért éreztem a 10 kilométert a testemben. De egyébként jó volt. Így az utolsó körben, az olasz megint előre ment, és akkor ott próbálkoztam így bemenni, hogy akkor ketten jöjjünk be, és hátha a végén még tudok rajta fogni valamennyit. Egyébként ez sikerült is, és szerencsére így annyira elváltak tőlem, hogy utol tudtam érni Tadeuccit, és onnantól kezdve a lábvizén már nagyon jól jöttem. A végén próbáltam kibújni mögüle, még éreztem magamban az erőt, de nem tudom, hogy most vagy én úsztam vissza mögé, vagy ő úszott vissza elém, mert látta, hogy jövök. Mindig visszakerültem mögé, úgyhogy igazából így bevonatoztunk egymás mögött. Összességében boldog vagyok az eredménnyel. De most már beszélni fogok a Dáviddal, hogy jó lenne, ha előttünk úszik, akkor aranyat nyerjen, mert akkor én is azt fogok. Egymás után kétszer megcsináltuk az ezüst-ezüst kombót. De boldog vagyok, örülök. Igazából én gondolkoztam az éremben mindenképpen, hiszen tavaly is érmes voltam mindkét számban. De ez most egy erősebb mezőny is volt, többen voltak itt az élmezőnyből. Nem lehetek elégedetlen, nyilván mindig van jobb eredmény, de én nagyon boldog vagyok. Az edzőmmel megbeszéljük, hogy hol kellett volna jobban dönteni, hogy esetleg ebből arany legyen. Aztán megyünk tovább.