Mint egy rendes kommunista az ötéves tervciklus végén, 200%-os növekedést mér Kutas István méltó utódja.

Az évek során már számtalanszor, tavaly még kiemeltebben foglalkoztunk a magyar futball öngyilkos ölelésével, a versenyellenes utánpótlás- és magyarszabályok erőltetésével, a 100 csapatos NBI-NBII-NBIII-mal. Az MLSZ és a Sportállamtitkárság (most már politikai háttértől függetlenül, köszönhetően a pályán mutatott jó helyezkedését a politikai térben is érvényesítő Szalai Ádámnak) miatt az elmúlt egy évben még szorosabb lett ez az ölelés: a futballból a garantált focistastátuszoknak, a versenyellenességnek, a külső motivációs szint kiölésének hála. Az MLSZ utánpótlásért felelős alelnöke, Csányi Sándor balkeze továbbra sem érti: nem attól lesznek jó magyar focisták, mert a fiatalok mindent megkapnak. Nem az kellene legyen a cél, hogy mindannyian pályán maradjanak. A magyar focinak egy sikeres válogatotthoz nem korosztályonként 20-30 közepes(en gyenge) focistára van szüksége, hanem 1-2 kiemelkedőre.

Szalai mérőszámai nem a focisták teljesítményét mérik nemzetközi összehasonlításban – a magyar (utánpótlás)válogatottak teljesítményét nyilván nem szívesen teszi ki az ablakba az értük felelős sportvezető -, hanem a szabályozóinak versenyellenes voltát. Vajon az jobb a magyar focinak, benne a magyar válogatottnak, ha egy csapat 6 magyarral kiesik a selejtezőben vagy ha két-hárommal eléri a tavaszt? Mi a jobb, ha egy fiatal tehetség versenyben edződik meg, akár külföldön, vagy ha 16 évesen milliós fizetéssel bulizgat Budapesten, mert tudja, a karrierje nincs veszélyben, köszönhetően a többezer focistát felszívó orbitális mennyiségű magyar profi és álamatőr klubnak?

Nem véletlen, hogy ezek a módszerek egy futballjában sikeres országban sem működnek, sőt. Ha Magyarországon tízszer könnyebb profi focistaként megélnie egy fiatalnak, mint Angliában, akkor kis túlzással tizedannyira is lesz jó az átlagos magyar focista, mint az angol.

1950-ben Bikov, „a szovjet ember, aki 3 év alatt 22 és fél esztendő normáját teljesíthette”, meglátogatta a Rába ETO-t naggyá tevő későbbi Vörös bárót, Horváth Edét. Mindketten féltengelyeket esztergáltak, számolt be akkor erről az Autó-Motor. A látogatás végére a Vörös báró „a féltengelyeket 10 perc helyett – 55 másodperc alatt” készítette el. Azt pedig, hogy ez nem vezetett selejttermeléshez, párthatározat biztosította: „Csak kiváló minőségű munkát végzünk. A selejtcsökkentést azért nem vesszük be a versenyfeltételek közé, mert mi selejt nélkül dolgozunk.”

Ahogy elődeinél, a sztahanovista Szalainál sincs selejt. Csak azt ne nézzük, hogy a féltengely megroppan-e a Rába teherautó alatt a gyárból kimenet, avagy az ETO vagy a Paks megroppan-e a tizedakkora költségvetésű Vikingur vagy Corvinul ellen a selejtezősorozatban. Mert az nem ér.