Szalai Ádám olyan számokat közölt az Index már idézett kurzusinterjújában, amelyek pontosan megmutatják, miért óriási vakvágány a magyar- és a fiatalszabály. Csak az a baj, hogy az NSMI és az MLSZ vezetői nem tudnak adatokat értelmezni, vagy nem akarnak – egy matekérettségin mindenesetre alighanem megbuknának.

A 2020 óta kiöregedett több mint 880 akadémista közül – akik legalább három évet töltöttek az akadémiai rendszerben – 22 százalék mára egyszerűen abbahagyta a labdarúgást. A megmaradók 75 százaléka a harmadosztályban vagy annál is alacsonyabb szinten szerepel. Mindössze 140-en léptek pályára legalább egyszer az NBI-ben, 30 vagy annál több mérkőzésen pedig már csak 32-en játszottak – ez durván a teljes merítés 3.6 százalékát jelenti.

(index.hu)

Értelmezzük akkor ezeket a számokat: Magyarországon 92 csapat van az első három osztályban, épp annyi, mint a több mint hatszor akkora lakosságú Anglia első négy osztályában. Ha csapatonként átlag 22 profit számolunk, az 2000 játékos, az első két osztályban 698 – közülük tavaly 153, idén 123 légiós volt . Az elmúlt öt évben kilépett 19-24 éves 880 akadémista közül 194 hagyta abba a focit, 171-172 játszik az első két osztályban, 514-515 a harmad- vagy negyedosztályban. 140-en mutatkoztak be az első osztályban, 32-en pedig legalább 30 meccsen játszottak az NBI-ben. Érdemes megjegyezni, hogy az NBI – NBII – NBIII státuszainak 44%-át tenné ki ez az öt évnyi akadémista, ha még ez a minimális lemorzsolódás sem lenne – így „csak” a 34%-át…

A SkySports révén az angol fociból rendelkezünk hasonló adatokkal, eszerint Angliában az iskolákban focizó 1.65 millió kissrác 1%-a jut be egy klub utánpótlásába (16 ezer gyerek, bárhol, akár a nyolcadosztályban is), az akadémisták 9%-a mutatkozik be az első négy osztály valamelyikében, azaz 91%-os a lemorzsolódás – ez nálunk (maximum) 22%. Amíg ott az akadémisták 1.5%-a mutatkozik be az élvonalban, nálunk 16%-a (az elitakadémiákról kijövő angliai fiatalok 3%-a mutatkozik be az élvonalban 26 éves koráig). Angliában a 16 évesen akadémiai ösztöndíjat kapók – ők 1200-1300-an vannak egy évben – mindössze 2%-a jut játékperchez 18 éves korára az első öt (!) osztályban – nekik először az U21/U23-as csapatból kell „kitörniük” – ahol most pl. Pécsi Ármin is játszik.

Öt év alatt 6000-6500 16 éves kap ösztöndíjat Angliában, egy ilyen generációnak 1.2%-a játszott az elmúlt évben az első osztályban, legalább 180 percet 0.75%-uk, míg legalább ezer percet 0.43%-uk játszott 2025 során a húsz csapatban. Nálunk a 3.6%-ot kevesli Szalai Ádám a 12 csapatos élvonalban (hasonló mutatóban, legalább 30 élvonalbeli meccs). Ha a másodosztályt, azaz a Championshipet és az NBII-t is idevesszük, Angliában egy öt évet lefedő akadémista generáció 3.2%-a játszott legalább 180 percet – nálunk 20% ez a mutató.

Érezhető az éles különbség: míg Angliában – ahol az elmúlt 8 évben 2 VB- és 4 EB-győzelmet gyűjtöttek be az ifi válogatottak – elitképzés zajlik, addig nálunk tömegesítés. Nálunk tízszer könnyebb egy akadémistának profikarriert építeni, mint ott – és akkor nem vettük figyelembe a hat-hétszeres lakosságbeli különbséget, valamint azt sem, hogy ott az első két osztályban 44, nálunk 28 csapat van. De ha az angol minta túl távolinak tűnik: a 120 ezer igazolt focistával rendelkező horvát foci első három osztályában, 38 csapatban 1150 focista játszik, közülük 185 légiós, azaz fele annyi horvát játékosnak jut – rendszerint jóval szerényebb – profi szerződés, mint a magyaroknak itthon. De, ahogy már sokszor megmutattuk, szinte mindenhol magasabb a légiósok aránya és a fiataloknak nem adnak ajándékba játékperceket másutt sem. A sokszor hivatkozott osztrák rendszerben a játékpercek 8%-a jut 21 éves vagy fiatalabb osztrák játékosoknak, nálunk 14%. A hasonló méretű, de futballban évtizedekkel előttünk járó portugáloknál ez az arány mindössze 5.5%.

A tömegesítés az iparos-, mérnök-, de még az orvosképzésnél is remek, viszont ha olyan fiatal focistákat akarunk, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket, akkor nagyon nem az. Ahogy írtuk már sokszor, itthon nem a futball, hanem a futballból élők érdekeit figyelik a vezetők – ezek pedig egymással ellentétesek. A magyar labdarúgást a válogatott, a nemzetközi klubfutball és a transzferek értékelik, nem az, hogy hány embert tart el remekül.

A magyar futballban túl sok a profi státusz a lakossághoz képest. Angliában 908.000 emberre jut egy csapat az első három osztályban, nálunk 106.000-re. Az első négy osztályban ez az arány még inkább felborul: 671.000 és 24.000. Persze, hogy nincs elég tehetség ennyi csapatra. Nálunk 1.5 millió 15-40 év közötti férfi van, a 412 csapat az első négy osztályban azt jelenti, hogy közülük minden 340. kezd a hétvégi bajnokin valamelyik csapatban az első négy osztályban. Angliában minden 9600. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy az első négy osztályban a játékosok fele légiós, ez a szám megduplázódik. Azaz egy angol férfinak 56-szor nehezebb az első négy osztályban futballoznia, mint egy magyarnak.

Emiatt az ország lakosságszámához képest óriási felvevőpiac miatt nincs a rendszerbe építve a komoly szintű lemorzsolódás, nem futballpiramis van itthon, hanem kocka. A lemorzsolódás az, ami a fiatalokban kialakítja a focihoz szükséges belső motivációt – megfelelő külső motivációs nyomás nélkül csak kivételes esetekben alakul ki a megfelelő hozzáállás a fiatalokban. Ha nem organikusan, teljesítmény alapon jutnak profi szerződéshez, nagy fizetéshez, NBI-es lehetőséghez, akkor a rendszer kifejezetten a megfelelő hozzáállás kialakulása ellen dolgozik. Egy fiatal tinédzser rendkívül ritkán tud nem csak a jelenben gondolkodni, döntéseit sokkal inkább a hormonok, mint a logika irányítja, a felnőtté válás a huszas éveik közepére fejeződik be az agyban. Nem véletlen, hogy Sigér Dávid, vagy Varga Barna is ebben az időszakban változtatott drasztikusan és bevallottan hozzáállásán.

Persze sokkal könnyebb a szülőknek és gyerekeknek, ha tudják, minimum az NBIII-ban a magyar átlagfizetés felett kereshet a fiú már 18-20 évesen, ha kiöregedik egy akadémiáról és kegyetlennek érződne, ha a nyugati sztenderdeknek megfelelő lemorzsolódási szintet és profi futballistaszámot venné át a magyar foci. Ezért a futballista státuszok (profi/álamatőr klubok) számának drasztikus csökkentése mellett kellene egy utókövetéses, mentálhigiénés hálót is kiépíteni a kikopó fiatalok számára. Az MLSZ 75 milliárdos költségvetéséből telne rá.