A SportRádióban beszélgettek női kéziseink korábbi szélsőjével.

– Ha visszagondol, mi az első emléke a kézilabdával kapcsolatban?
– Ötödik osztályos voltam, amikor a helyi csapattól, a Hódmezővásárhelyi Porcelán SK-tól jöttek hozzánk az iskolába, és engem elsőként választottak ki. Arról álmodtam, hogy egyszer majd én lehetek a Ferencváros csapatkapitánya, amely már akkor is óriási klubnak számított.

– Elsőre mégis nemet mondott, amikor az FTC hívta.
– Hibázni tudni kell, nekem sikerült… Először még a Debrecent választottam, de nagyon bíztam benne, hogy a ferencvárosiak akkori edzője, Németh András ad még egy esélyt. Ez így is lett, azóta mindig megkapom tőle, hogy rajtam kívül nem akadt más játékos, akit kétszer hívott volna a Fradiba. Mondtam, hogy a jóra sokat kell várni… Másodjára már nem volt kérdés, jöttem a fővárosba.

– Milyen érzés volt megérkezni a Fradiba?
– Nagyon izgultam, mert olyan sztárok közé kerültem, mint Kökény Beatrix és Pádár Ildikó. Féltem, hogy mi lesz, én egy kis senki vagyok ott köztük, de hála Istennek, barátságosan fogadtak és könnyen sikerült beilleszkednem. Értékelték, hogy ha nem is én voltam a legjobb kezű balszélső, de hatvan percen keresztül küzdöttem, hajtottam. Ez nekik szerintem fontosabb volt, mintha lett volna egy csodakezem.

– Nyolc évet töltött a Ferencvárosnál, melyek voltak a legemlékezetesebb mérkőzései?
– Számtalan ilyen találkozó van, az egyik például az EHF-Kupa 2006-os döntője, amikor a Podravka elleni finálé idegenbeli visszavágóján nyolc lehetőségből nyolcszor találtam be, a meccs első és a mindent eldöntő utolsó gólját is én szereztem. Ide tartozik az utolsó ferencvárosi meccsem 2007-ben, amikor a győriek legyőzésével bajnokok lettünk. Néha vissza szoktam nézni ezeket a mérkőzéseket, megmutatom a gyerekeknek, hogy nézzétek, milyen volt régen az anyukátok. Ahhoz talán még túl fiatal vagyok, hogy nosztalgiázzak…

– 2007-ben bajnokként távozott Ausztriába, a Hypo Niederösterreich együtteséhez. Nehéz szívvel hagyta ott az FTC-t?
– Az utolsó idényemben úgy lettünk bajnokok, hogy egy éven keresztül fizetést sem kaptunk, így kellett meghozni egy észszerű döntést. Fontos tényező volt számomra a ferencvárosi közeg, a csapattársak és a szurkolók, ezek nagyon hiányoztak. Az viszont némi könnyebbséget jelentett, hogy Németh Andrással és a legjobb barátnőmmel, Tóth Tímeával együtt mentünk ki a Hypóhoz, a Bajnokok Ligája-mérkőzéseinkre pedig sok ferencvárosi drukker kijött utánunk, ez óriási érzés volt.

A teljes interjú: NSO