A szurkolók és legendáink is bíznak benne.
Borbély Balázs ma hivatalosan is megkezdi a munkát a Ferencváros vezetőedzőjeként. Új trénerünk nem üres pályára érkezik: a szurkolói bizalom egyértelműen mögötte áll.
A hétvégén egy nap kérdésében arra voltunk kíváncsiak, hogy örültök-e Borbély kinevezésének. Az eredmény elég beszédes: a szavazók 85 százaléka igennel válaszolt. Vagyis a fradisták döntő többsége jó érzéssel fogadta az érkezését.
Ez persze nem különösebben meglepő, hiszen Borbély a Győrnél bizonyított, feljuttatta az ETO-t, majd bajnok lett velük, ráadásul nem idegenként érkezik a Népligetbe. Ismeri a Fradit, kötődik a klubhoz, érti, hogy hová jött. Ez pedig nálunk sosem mellékes szempont.
Az is sokat nyomhatott a latban a szurkolói véleményeknél, hogy amikor Pascal Jansen távozása után arról kérdeztünk titeket, hogy szeretnétek-e magyar edzőt, akkor 60 százalék válaszolt úgy, hogy igen. Fontos ugyanakkor, hogy ez nem valamiféle általános, „mindegy, csak magyar legyen” hangulat volt. Amikor konkrét nevekről kérdeztük olvasóinkat, a felvetett jelöltek többsége elutasításra talált – az alapvetően szintén nem a magyar futballkultúrában szocializálódott Dárdai Pál kivételével. Borbély tehát nem egyszerűen azért kap bizalmat, mert magyar szakember, hanem azért, mert a fradisták látnak benne valamit.
És nemcsak a lelátó népe gondolja így. Mucha Józsi bácsi is arról beszélt, hogy a régi fradistákkal beszélgetve egyöntetű volt az öröm Borbély érkezése kapcsán. Telek András pedig külön kiemelte, hogy a Győr Borbély vezetésével szervezett, lendületes, attraktív futballt játszott, és bízik abban, hogy vele visszaszerezhető a bajnoki cím.
Az első gesztusok is azt mutatják, hogy Borbély nem kényelmes belépőt választott. A tervezettnél korábban hívta össze a keretet, tehát ma már el is kezdődik a munka.
Egyértelműnek tűnik: Borbély Balázs nagy bizalommal a háta mögött kezdheti meg ferencvárosi edzősködését. A Fradi-szurkolók mögötte állnak – azok is, akik esetleg nem őt várták elsőként, hiszen innentől a közös cél számít.
Sok sikert, Balázs!
Sok Fradi-győzelmet, jó futballt, bajnoki címeket, nemzetközi sikereket és végre egy kis állandóságot kívánunk!
Hajrá Fradi!









