Az Azerbajdzsán elleni meccs után kérdezték válogatott játékosainkat.
Csányi Diána
Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, amit kicsit magunknak tettünk nehézzé a végére, de összességében megérdemelten nyertünk, és az egyenlítést követően a végén sikerült újra betalálnunk. A kapott gólnál azt éreztem, nem fordulhat elő, hogy ne nyerjünk, megvolt az erő a csapatban ahhoz, hogy újra előnybe kerüljünk. Csalódás volt a kiesés, kaptunk ezzel egy pofont, ami arra sarkallt mindenkit, hogy még többet tegyünk bele, mindenki azért dolgozott, hogy visszajussunk, rengeteget léptünk előre az elmúlt időszakban.
Nagy Vanessza
Boldog vagyok, hogy pályára léphettem, az pedig még jobb érzés, hogy győztes gólt szereztem. Ami viszont még fontosabb, hogy a kapott gól után nem estünk össze, mutatja a csapat erejét, hogy meg tudtuk nyerni ezt a mérkőzést, mindenki a maximumot tette hozzá a sikerhez. Nehéz mérkőzésre számítottunk, ez be is igazolódott, kemény ellenfél volt Azerbajdzsán, azonban sikerült bebizonyítani, hogy mi vagyunk az erősebb csapat és nyerni tudtunk. Az volt a célunk, hogy visszajussunk a B ligába, mindenki azért dolgozott, hogy az erőfeszítések sikerre vezessenek. Viszont még nincs vége a sorozatnak, kedden Andorra ellen játszunk és azt a meccset is szeretnénk megnyerni.





