A Honvéd négyszeres bajnoka nyilatkozott, akkoriban olyan idők voltak.

Kerepeczky György

Amikor a Honvédba kerültem a BVSC-ből, a kispesti klub épp bajnok lett a legendás Tichy Lajos irányításával. Olyan futballisták mellett öltözhettem, mint Kozma Misi, Weimper Pista, a Paripa és Kocsis Pista. Négyszer nyertem bajnoki címet a klubbal, mégsem mondhatom, hogy sikeres pályafutás van mögöttem. Merthogy epizódszereplője lehettem csupán a nyolcvanas évek nagy Honvédjának. S mindez Komora Imrének köszönhető. Ha jól játszottam, akkor is a kispadra ültetett. Ha még jobban futballoztam, akkor is kritizált, belém kötött. Elvette az önbizalmam, ami kihatott a teljesítményemre. Egyszer hívott a Fradi, és én ott ültem a legendás Dalnoki Jenővel szemben, miközben Ebedli Zoliék kint edzettek a pályán. Dalnoki azt ígérte, játszani fogok, mert szüksége van rám a középpályán. Mindenben megegyeztünk. Ám amikor visszamentem Kispestre, kérdezték, hol voltam, s amikor megtudták, elintézték, hogy ne mehessek.

forrás es teljes interjú: blikk.hu