Clubunk korábbi kiváló úszója, Egerváry Márta a napokban ünnepelte születésnapját. Isten éltesse!

– Az öné mellett több születésnapot is ünnepeltek a múlt héten. Hogyan kell ezt elképzelni az önök családjában? Hányan jönnek ilyenkor össze?
– Csendesen ünnepeltünk. Hétfőn és kedden is elmentünk ebédelni, vasárnap viszont már egy nagyobb, közös családi ünneplést tartottunk.

– Nehéz összehozni a családot?
– Az én családom eléggé szét van szóródva. Több családom is van, ha fogalmazhatok így. A nővérem Kanadában, az unokahúgom és a sógornőm Németországban él, itthon már csak egy unokaöcsém van a családból, viszont így is vannak hozzám közel álló emberek, akikre fogadott családomként tekintek.

– Vészterhes korban nőtt fel, hiszen 1943-ban, a második világháború idején született, de utána is nehéz idők jöttek. Ha visszagondol a korai gyermekkorára, akkoriban milyenek voltak a születésnapok, a családi ünnepek?
– A családunk összetartó volt, édesapám, később a két testvérem jelentette az összetartó erőt, mindig megünnepeltük ezeket az alkalmakat.

– Édesanyja révén nemesi családban nőtt fel. Ez milyen hatással volt a gyermekkorára?
– Rossz hatással, mármint a külvilágot értve, mert emiatt nehezen tudtam előre jutni. Ha nem úszom, akkor a származásom miatt valószínűleg nem tudom elvégezni az egyetemet.

– Fiatalon elveszítette az édesanyját. Ez mennyiben határozta meg az élete további alakulását?
– Nem volt könnyű… Gyakorlatilag összefogással, illetve hihetetlen akarattal tudtam csak elérni a céljaimat azok után. Nem voltam 16 éves, amikor meghalt. Azért is tett jót nekem az úszás, mert ott lehetett sírni az edzések alatt a vízben.

– Édesapja és egyik testvére is orvos volt. Ennek fényében nem is lehetett kérdés, hogy ön is az lesz?
– Olyannyira nem, hogy amikor azt mondtam édesapámnak, hogy vegyészmérnök szeretnék lenni, akkor közölte velem, hogy orvos lesz belőled, mert akármi van a világban, abból még mindig meg lehet élni. Úgyhogy nem is volt tulajdonképpen más választásom. 1961-ben érettségiztem, akkor azt mondták, hogy soha nem lehet diplomám a származásom miatt, hiába tanultam jól. 1962-ben felvettek, de nem mentem át az OSC-be, ami kötelező lett volna, mert Bakó Jenő elvállalta az OSC-sek edzését, ezért maradhattam a Fradiban. Így viszont amikor végeztem, néhány hónapig nem volt állásom.

– Diplomáját a harmadik, 1968-as, mexikóvárosi olimpia előtt vette át. Abban a korban mennyire számított kuriózumnak, hogy valaki egyszerre jeleskedett a sportban és a tanulmányaiban is?
– Pontosan egy nappal az utazás előtt vettem át a diplomámat. Az úszók közül elég sokan jártunk egyetemre. Orvosira Frank Mari járt még és Gulyás Ákos, de Marit rögtön fölvették, neki nem volt származási problémája. Ő előttem végzett egy évvel, így már nem volt kint a mexikói játékokon. Az az olimpia nekem már ráadás volt. Mindig azt mondtam, hogy szeretnék úgy elindulni, hogy doktori cím van a nevem előtt.

– Hogyan lett úszó? Mi volt az a pont, amikor eldőlt?
– Apukámnak volt egy kardiológus ismerőse, egy barátja, aki megvizsgált engem, és azt mondta, hogy egy kicsit nagyobb a szíve a gyereknek, úsznia kéne. Addigra már tudtam úszni, édesanyám a Dunában tanított meg. Magamtól lejártam a Császárba – ez ‘52-ben, kilencéves koromban volt –, és ellestem, a többiek hogyan úsznak. Akkor Hunyadfi István volt az edző, látta, hogy jó a vízfekvésem, meg hogy szorgalmas vagyok, tanulgatok, és megkérdezte, nincs-e kedvem úszni. Így kerültem oda.

– A Ferencvárost 1956-tól 1969-ig erősítette. Miként lett az FTC sportolója?
– 1956. november 1-jén újjáalakult a Fradi. Akkor mi, lányok kint voltunk a Fradi-pályán, csak nem értettük, hogy miért sír mindenki. Onnantól a klub kötelékében voltam, egészen 1968 novemberéig. Miután hazajöttünk Mexikóból, az olimpiáról, még egy kötelező versenyen úsztam, de utána abbahagytam, mert nem tette lehetővé a szakmám, hogy tovább ússzak.

– Összesen 41 magyar bajnoki címet nyert, öt különböző versenyszámban tartott hosszabb-rövidebb ideig országos csúcsot, 50 méter mellen ön volt az első hivatalos magyar rekorder, hét Universiade-győzelme, valamint egy Európa-bajnoki bronzérme is van. Mire a legbüszkébb?
– Az én időmben még nem 29-30 szám volt az úszásban, gyorson például csak a 100, a 400 és az 1500 méter. Mellen volt 200 méter, vegyesen 1967-ben hozták be a 200 métert, előtte csak 400 volt, tehát sokkal kevesebb számban versenyeztünk, és még világbajnokságot sem rendeztek. Az első VB 1973-ban, Belgrádban volt, de akkor már nem voltam aktív. Az én pályafutásom alatt még kézzel mérték az időt. Az 1962-es Európa-bajnokság előtt volt egy magyar bajnokság, ahol egyetlen tizeddel maradtam el az Európa-rekordtól. Az EB-n ugyan a holland meg az angol versenyző megelőzött, de három másodperccel az Európa-csúcson belül úsztam én is. Ezek nagy eredmények voltak, erre büszke vagyok.

– Három olimpián vett részt, az 1960-ban Rómában, a 4×100-as váltóval elért hatodik helye a legjobb eredménye. Van hiányérzete amiatt, hogy nem nyert érmet?
– Nem, nincsen. Ne felejtsük el, hogy abban az időben nem ketten indulhattak egy nemzet képviseletében, hanem hárman. Tokióban, a 400 vegyes döntőjében – ahol nyolcadik helyezett voltam – például három amerikai volt a dobogón. Más volt a gyermek fekvése. Amire büszke voltam, hogy 400 vegyesen az NDK-sok sosem vertek meg, amíg úsztam.

– Szeniorként is éveken át úszott még. Miként emlékszik vissza azokra az évekre?
– Egészen pontosan 1988 és 2000 között tartott ez az időszak. Jó szívvel emlékszem vissza erre, bejártuk a világot, és sokat nyertünk is. Voltunk Kanadában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Új-Zélandon, nyertünk olimpiát, VB-t, EB-t… Egy nagyon összetartó társaság voltunk, a legtöbben a Fradiból, Csikány József vezetésével utaztunk.

– Hogyan éli az életét napjainkban?
– Nagyjából egy éve többet pihenek, de ellátom magam. A hétköznapokban segítek a két fogadott családomnak, tehát nem vagyok egyedül. A szakmát abbahagytam 2020 végén, ennek ellenére a volt kollégákkal tartom a kapcsolatot, csak már nem dolgozom. Sportolnom nem lehet, nem is csak a ketyegőm miatt, hanem azért sem, mert vannak ízületi fájdalmaim. A sport kicsit megkoptatott, hogy finoman fogalmazzak.

– Elmondta, hogy több sportág eseményeit is követi. Melyik a kedvence?
– Az természetes, hogy sportot nézek. Ha olimpia van, akkor nagyjából megszűnök a hátországomnak. Figyelem az úszást, a vízilabdát, a kézilabdát, a tornát, még az öttusázókat is, nagyon szeretem a kézilabdás lányokat, drukkolok nekik, naprakész vagyok az eredményekből. Emellett sokat olvasgatok, keresztrejtvényt fejtek, passziánszozok – a kártyajátékot még édesanyámtól tanultam meg –, és hát van mindig a környezetemben valaki, most például egy 9 éves kislány, aki a pótunokám, őt tanítgatom. Nyugiban, békében elvagyok. A régi úszótársaim közül is tartom egy-kettővel a kapcsolatot.

A teljes interjú: Fradi.hu