Kapusunk értékelt a tegnapi bajnoki után.

Dibusz Dénes

Összességében nem tartottuk kontroll alatt a mérkőzést, ez egy eléggé ki-ki mérkőzés volt. Igaz, hogy az első félidőben nem nagyon jutott el helyzetekig a Kisvárda, illetve csak pontrúgás után volt egy-egy ilyen kavarodás, amiből bármi kialakulhatott volna, de a második félidőben több olyan labdavesztésünk, pontatlanságunk volt a hátsó, illetve a középső harmadban, amiből ők jönni tudtak. Úgyhogy nem volt kontroll alatt a mérkőzés. Nem is tudnám azt mondani, hogy le kellett volna zárni a második találattal, mert ameddig az egyenlítő gól meg nem történt, nem nagyon emlékszem, az első félidő végét leszámítva, amikor a kapu torkából tisztáztak a hazaiak, olyan nagy lehetőségre, amiből betalálhattunk volna. Sajnos ezt a meccset le kellett volna tudni hozni nullára, és akkor nincs baj, de nem sikerült. A feladat újra fel van adva. Nem gondolom, hogy a Braga elleni meccs számított. Eltelt azóta négy nap. Mindenkinek volt ideje pihenni, regenerálódni, illetve voltak friss emberek is a kezdőben, a vezetőedző is próbálta úgy forgatni a csapatot, hogy olyanok jöttek be csereként, akik szintén frissek voltak. Én nem gondolom, hogy bármit is befolyásolt volna ezen a találkozón. Az a fizikai mérkőzés volt, amire számítottunk, a második félidőben talán az volt a döntő, hogy egy picivel többet hibáztunk, több olyan labdavesztés volt, amivel indokolatlanul egy picit felhoztuk a hazaiakat. Ami az erősségük, azt jól használták, és sajnos mi pedig nem tudtunk úgy védekezni, hogy megússzuk ezt a mérkőzést kapott gól nélkül. Nyilván ez elveszített két pont, mivel minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni. Ismertük a helyzetünket, hogy négy pont hátrányban voltunk a mérkőzést megelőzően. Van egy elmaradt mérkőzésünk, nyilván az a cél, hogy azt is hozzuk. Nem gondolom, hogy más eredmény elfogadható lenne, egyértelmű, hogy több pontvesztés most már egyáltalán nem fér bele. Megyünk tovább, most jön a válogatott szünet, lesz idő rendbe raknia mindenkinek magát, és akkor az utolsó etapnak úgy tudunk nekimenni, hogy mindenki a legjobb formájában, legjobb állapotában van, és akkor meglesz.

M4 Sport