Fradista társunk, tsabyka élménybeszámolója az Aktív Szurkolók Program december-február turnusáról.
Kezdjük az elején egy kis személyessel. Gyerek és fiatalkoromban is duci voltam – fiam szavaival élve „a BKV busz után sem vagyok hajlandó futni” elvet követve gömbölyödtem. Aztán szépen lassan az én életembe is beleette magát a foci. Kispálya, terem, futsal – ami jött. Le is mentem egy átlag férfiállat súlyára. Majd párt találtam magamnak, jött a gyerek, dolgos évek – ami után jöttek a kilók is fel, aztán… semmi. Fent maradtak. Jártam én focizni, úszni, még a futást is elkezdtem – de semmi. Vagy minimális fogyás.
Mindig is kerestem azt a lehetőséget, hogyan tudnék fogyni, milyen módon tudnám magam igazán formába hozni, de valahogy sosem sikerült. Lustaság, motiváció hiánya – lehet még pár jelzőt találni. Aztán egyszer csak szembe jött velem egy cikk itt az Üllői129-en: újra indul a Fradinál az Aktív Szurkolók Program. Tájékozódtam, jelentkeztem, és onnantól kezdve már nem volt megállás!
A program zseniálisan egyszerű: 12 hétig heti 2x a Fradi edzőközpontjában edzünk, ahol profi edzők és egy tüneményes hölgy tanítanak meg minket arra, hogy a saláta nem csak dekoráció a burgerben, és a gyaloglás sem csak egy kényszer.
Amikor először besétáltam a klub edzőközpontjába, attól tartottam, hogy kigyúrt fitneszguruk fognak vizslatni, miközben én próbálom életre kelteni a guggolás közben tiltakozó térdeimet. Ehelyett mi fogadott?
Az edzőink: Bence és Zsolt (a foci, és a vízilabda csapat erőnléti edzői) – elképesztően jó arcok. Van bennük valami furcsa türelem, úgy néznek ránk – amikor a gyakorlatokkal küzdünk – mint egy jóságos pásztor az eltévedt, kicsit túlsúlyos báránykáira. Soha nem gúnyolódnak, ellenben motiválnak, segítenek, miközben mi a levegővételért küzdünk. De azért egy kis szurka-piszka belefér: „Mennyivel csinálod? 12 kg? Az óvodás csoportom melegít be ennyivel. Menj, és hozz egy nagyobbat!”.
Bogi – a táplálkozástudományi szakember – pedig az étkezésünkről szőtt elképzeléseinket teszi rendbe. Bár eddig sem csak csülkön és fehér kenyéren éltem, ő mégis tudott újat mutatni. Az előadásai után már nem „bűnözésnek” hívom a vasárnapi rántott húst, hanem „nem megfelelően strukturált fehérjebevitelnek” – ami sokkal jobban hangzik a családi asztalnál. Azt is tudom, hogy a zöldségek nem csak az okostányér díszítésére szolgálnak, illetve a meccs alatti szotyizás is növényi alapú (a sörben meg van B-vitamin).
Meg kell említsem Petit is. Ő a program agya, a projektmenedzser. Nem az az aktakukac típus, aki a pálya széléről, egy táblázattal a kezében dirigál: ő is ott izzad velünk. Jó, mondjuk néha több képet készít, mint a klub fotósa egy bajnoki meccs alatt… Bár láthatóan ő is a „túlélésért játszik” néha, profi módon végzi a gyakorlatokat. Az, hogy nemcsak szervezi, hanem velünk együtt csinálja végig a szenvedősebb részeket is, részemről hatalmas tiszteletet vált ki. Jó látni, hogy ebben a csapatban senki nem marad ki a szórásból, legyen szó papírmunkáról vagy guggolásról!
De a legjobb az egészben a társaság. Mintha egy buliban lennék, csak itt a poharak helyett súlyokat emelgetünk. A hangulat mindig jó, itt mindenki érti a viccet. Nevetünk magunkon, a kilóinkon, és közben észrevétlenül olvad le rólunk a felesleg, és leszünk fittebbek.
Összességében tehát az Aktív Szurkolók Programnak köszönhetően már nemcsak a napi túléléshez van állóképességem, hanem kezdek úgy is kinézni, mint aki – ha nagyon messziről, sötétben nézzük – akár pályára is léphetne. A nadrágszíjamon behúzott új lyuk pedig a legszebb „trófea”, amit valaha nyertem, még ha nem is jár érte díszsorfal a stadionban. Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani a lehetőséget, próbáljátok ki magatok is! Jön a jó idő, ti már nem csak a kondi sátorban fogtok edzeni, az edzőközpont több helyszínén is lesz lehetőségetek a testedzéshez. Jelentkezettek minél többen, de már csak az őszi (augusztustól novemberig tartó) turnusra!
A jelentkezési űrlapot ide kattintva találjátok.
(Ezen sorokat egy olyan 45 éves Fradista írta, aki soha nem gondolta volna: néha nem csak a mérkőzések végeredményeivel fog szeretett klubja nehéz perceket okozni…)





