A Nyíregyháza elleni bajnoki után beszélgettek az NBI hajrájáról, valamint a Szalai Ádám és NSMI vs. Fradi témát is érintették.
Az M4 Sporton is beszélgettek a Nyíregyháza elleni elleni NBI-es bajnokiról: Góóól!, Góóól!2
A Fizz Liga 25. fordulójában a Győr Zalaegerszegre látogatott, és a tavasszal ihletett formában játszó hazaiak (a ZTE február közepén a Fradit is megverte) otthon tartották a három pontot. Az FTC a forduló zárómérkőzésén élt a helyzet adta lehetőséggel, és 3-1-re nyert az idén addig még veretlen Nyíregyháza vendégeként. A címvédő ezzel pontszámban utolérte a győrieket, sőt, több győzelmének köszönhetően az élre is állt.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy Borbély Balázsék feladták a bajnoki címért folyó küzdelmet, de az elmúlt évek alapján egyértelmű, hogy miután a Fradi átvette a vezetést, a bajnokság végéig nem is engedte azt ki a kezéből. A 2023/24-es idényben ez viszonylag korán, már a 21. forduló után megtörtént, míg az előző szezonban csupán a 27. fordulóban, de ezt követően a zöld-fehérek nyolc mérkőzésen 22 pontot gyűjtöttek, szemben a Puskás Akadémia 15 egységével, így, még ha szűkösen is, de behúzták a bajnoki címet.
Az is egészen nyilvánvaló, hogy a Ferencváros teljesítménye egy kissé leegyszerűsített, de helytálló séma szerint azután javul számottevően a bajnokságban, amint a csapat búcsúzik a nemzetközi porondtól. Ez az előző két idényben is így volt, most azonban némileg változott a helyzet. A Fradi 51 év után nyert ismét tavaszi párharcot Európában, ami azt jelenti, hogy még legalább két mérkőzésen meg kell osztania erőit.
A címvédő kettős terhelése természetesen az ETO malmára hajthatja a vizet, a győriek ebben az időszakban az MTK-t fogadják, és hazai pályán hozniuk kell a három pontot, ami korántsem tűnik egyszerű feladatnak, hiszen a kék-fehérek az életükért küzdenek. Az egy héttel későbbi, Kazinbarcika elleni összecsapást könnyebb lehet megnyerni, igaz, azt idegenben vívja majd a Győr.
A Fradira tíz nap alatt három meccs vár, a két, Braga elleni találkozót követően Kisvárdára látogatnak. A sorsolás alapján a 26. fordulóban FTC-Puskás Akadémia bajnokit is rendeztek volna, de a címvédő nemzetközi szereplése miatt a mérkőzést elhalasztották, új időpontot még nem jelöltek ki. A Kisvárda egy jó hajrával a dobogóra is odaérhet, így egészen bizonyos, hogy a Ferencvárosnak nem lesz könnyű másfél hete. Sőt, az sem kizárt, hogy a magyar bajnok sikerrel veszi a portugálok elleni párharcot, és ebben az esetben további két mérkőzéssel bővül a naptára.
Mindkét csapat hazai pályán találkozik a kiesés elől menekülő DVTK-val, és négy idegenbeli találkozó vár a Fradira és az ETO-ra is, Debrecenbe és Kisvárdára egyaránt ellátogatnak, a kettő közül egyik túra sem ígérkezik könnyűnek.
Április 18-án Győrben egymással is összecsapnak, ennek a rangadónak minden bizonnyal komoly tétje lesz. A hazai pálya némi előnyt adhat a Győrnek, de Vitális Milánéknak elsősorban a 26-27. fordulót kell hibátlanul teljesíteniük ahhoz, hogy esélyben maradjanak a bajnoki címért.
A Rába-partiak abban reménykedhetnek, hogy a kissé nehezebb sorsolású Ferencváros botlik valamelyik ellenfelével szemben. A Fradi ebben a szezonban hazai pályán nem a legjobb arcát mutatta a most rá váró ellenfelekkel szemben, Dibusz Dénesék kikaptak a Puskás Akadémiától és a Zalaegerszegtől, valamint a Diósgyőr és a Paks is ponttal távozott a Groupama Arénából. Az egymás elleni mérkőzés azonban hat pontot ér, és sokat számíthat, hogy a Ferencvárosnak jobban megy idegenben, legutóbb is Győrben tudták megverni az ETO-t. Emellett az FTC kispadja sokkal hosszabb, a győriek Zalaegerszeg elleni bajnokiján Benbouali és Vitális sem játszott, a hiányuk pedig komoly érvágást jelentett a csapatnak. A statisztikák alapján szintén a Fradi lehet a befutó, a Football Meets Data szerint a hétvégi előzés óta már 63.3% az esély a címvédésre, míg az ETO végső győzelmére 36%-ot tippelnek. A várható pontok tekintetében is egyre nagyobb a különbség, már több, mint öt pont az FTC (51.5) javára az ETO-val (46.1) szemben.
forrás: m4sport.hu




