A barcikai kapus reméli, hogy a Dózsa színeiben visszatérhet majd az Üllői útra.
Juhász Bence
Én is úgy gondolom, hogy egyénileg hozzátettem azt a kis pluszt, amivel esetleg egy döntetlen, vagy a győzelem esetleg kiharcolható lett volna a Groupama Arénában. Természetesen érezhető volt az is, hogy azért egy magyar bajnokkal játszunk. Hogy ha megnézzük, azért a dominanciát láthattuk, azt, hogy a kvalitás azért egy kicsit magasabb fokon van, de úgy gondolom, hogy a csapat teljes mértékben helytállt és csak dicsérni tudom a csapattársakat. Még soha nem voltam a Groupama Arénában, elképesztő hangulat van itt, lövések, lövések hátán. Remélem, hogy ha visszatérek nyáron Újpestre, akkor ugyanilyen hangulat várja majd a csapatot. Sajnos a 11-esnél a kispadról nem kaptam semmilyen utasítást, bármilyen furcsa. Ehhez képest valamilyen szinten meg tudtam oldani, de sajnos a Fradi-játékos elé ütöttem, nagyon sajnálom, pedig ezzel tényleg feltettem volna azért a pontot az i-re. Erre készültünk a héten végig. Tényleg le a kalappal a srácok előtt, mert végrehajtották azt, amit kellett. Sajnos nagyon kis nüánszok mindig becsúsznak de a srácok mindent megtettek a pályán.




