Somával beszélgettek az elmúlt és az előttünk álló szezonról is.
„Egész évben arra a hétvégére edzettünk, amikor a Final Fourt rendezik. Az fogja meghatározni, hogy milyen szezonunk volt. Azon a két meccsen fog múlni, hogy sikeresnek fogjuk-e ítélni ezt az idényt” – ezt a Vasas elleni bajnoki döntő harmadik felvonása után nyilatkoztad. Mindkét meccseteket megnyertétek Máltán, megvédve címeteket a Bajnokok Ligájában. Mondd te, hogy sikeres lett a szezonotok, a te hangod mélyebb!
Egyértelműen az lett, ennél sikeresebb nem is tudott volna lenni, szebb sem lehetett volna. Nehéz szezon volt egyébként nagyon. A BL-döntő lefújása óra érzem eléggé, milyen sokat kivett ez az év belőlem. Bár többször elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a Ferencvárosnál nincsen nyomás, de azért esélyesként, címvédőként minden mérkőzésen nyomás van rajtunk. A 25-3-as bajnoki meccsen is, meg a Magyar Kupa-döntőn is. De nyilván szeretjük, hogy nagy céljaink vannak, hogy van motiváció és stressz is. A BL-hétvégén látszódott, hogy amikor szorosra fordultak a meccsek, de közeledett a végük, akkor mi mennyivel jobban tudtuk kezelni a nyomást az ellenfeleinknél, jobb döntéseket is tudtunk hozni.Már háromszoros BL-győztes vagy, tehát van összehasonlítási alapod. Az elsőről nem kérdezlek, mert alig maradtatok néhányan abból a 2019-es csapatból, de a tavalyi siker még közel van. Az idei menetelésetek miben különbözött az előző évitől belülről?
Teljesen különböző volt mindkét év lelkülete. Tavaly azért még nem mi voltunk a BL esélyesei, és ezt éreztük is a meccsekhez való hozzáállásunkban. Kicsit nyugodtabbak voltunk, bennünk volt, hogy nem tőlünk várják a győzelmet. Éreztük, hogy a körülöttünk lévő emberek, az uszodában, a nyilvánosságban, akárhol szurkolnak nekünk, szeretnék is, hogy nyerjünk.
Míg idén már a másik oldalról hallottunk, mintha már többen lettek volna azok, akik azt várták, hogy kikapjunk.Plusz mindenki titeket akart legyőzni.
Igen, az ellenfelek oldaláról erről is beszélhetünk. Még azok a csapatok is, amelyek 100 meccsből csak egyszer vernének meg minket, azok is úgy ugrottak vízbe, hogy mindent megtesznek azért, hogy akár csak egy picit is közel kerüljenek hozzánk.Idén viszont már a Fradi vágott neki a BL-nek a legnagyobb favoritként. A négyes döntőben jól játszottatok, a fináléban, az idény utolsó meccsének harmadik negyedében is tudtatok sebességet váltani, amit már nem tudott követni a Novi Beograd. Ha egy szóval kellene minősíteni a máltai produkciótokat, a profizmus talán elég jó kifejezés lenne rá. Szerinted mi jellemzett titeket?
A profizmus biztos. Azt éreztem igazán döntőnek, hogy a Marseille-nél és a Novi Beogradnál is hosszabb a kispadunk. Ezért is bírtuk sokkal jobban a második félidőket.Lásd Fekete Gergő lefordulásgólját a harmadik negyedben.
Az egész évben fegyverünk volt, hogy vittük a lefordulásokat.Ez az évad utolsó, 49. meccsén is ment.
Akkor pörgünk föl csak igazán. Ha pihentebb az ember, tisztábban tud gondolkodni, és jobb döntéseket hozunk ilyenkor. Ez valószínűleg elrettentőnek bizonyult az ellenfeleink számára. Egy pillanatra sem látszódott félelem az arcunkon. Csináltuk a dolgunkat, és az utolsó másodpercekig átgázoltunk az ellenfelünkön.Együtt maradt a csapat magja, és az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal világklasszis sem érkezett a csapathoz, annyi van már itt, és olyan jól működik a rendszer. Szerinted is reális esélyetek lesz a zsinórban harmadik BL-győzelemre?
Úgy gondolom, hogy igen. Tavalyhoz képest is változott a csapat, de azért nagyban megmaradt ugyanaz. Sokat számít, hogy plusz egy évvel előrébb vagyunk, még összeszokottabbak lettünk. Biztos vagyok benne, hogy ez jövőre sokat jelent majd. Azon kell dolgozni, hogy ne unjuk meg egymást. Frissítenünk kell folyamatosan a játékunk mellett a hangulatot, az együttlétet is. Beszéltünk már arról, milyen nyomás volt rajtunk egész évben címvédőként, ugyanígy lesz ez kétszeres címvédőként is.
Látjuk, hogy a Recco milyen erős csapatot épít, a Szuperkupa döntőn már fel is tudjuk mérni ősszel az olaszokat. Az biztos, ahhoz, hogy BL-t nyerjünk jövőre, meg kell vernünk a Reccót.A teljes interjú: EuroSport




