Az albánok elleni vesztes meccsen betaláló Áront kérdezték. Az U21-es válogatott Kecskeméten kapott ki 2-1-re, a meccs után Szélesi Zoltán azt nyilatkozta, hogy önvizsgálatot kell tartania.

Dragóner Áron

A klubomban is szélső védőt játszom, nagyon szeretek érkezni, a gólszerzés apukámhoz hasonlóan nekem is az egyik erősségem. Az idényem annak ellenére jól sikerült, hogy kiestünk. Az utolsó meccsen győztünk, és ha a Domzale kikapott volna attól a Celjétől, amely szerintem az egyik legerősebb csapat volt a mostani kiírásban, osztályozót játszhattunk volna. Bozsik József mestertől fiatalon megkaptam a bizalmat, pedig ez volt az első szezonom a felnőttek között, ezért nagyon hálás vagyok neki. Az elején, amikor felvettem a felnőtt futball ritmusát, az apróbb hibákat elnézte nekem, bízott bennem, és ezt aztán megháláltam, tavasszal már kiegyensúlyozott teljesítményt tudtam nyújtani. Mindenben fejlődtem. A szlovén egy fizikális bajnokság, rengeteg párharccal. Inkább hosszú labdákkal játszottunk Szlovéniában, nekem azt kellett elsősorban megtanulnom, hogy milyen a gyerekfutballból átlépni a felnőttbe. Sok feladatom is volt, mert egy sokat védekező csapatban szerepeltem. Mindig álmodozom a Fradiról! Nekem a Népliget, a régebbi Albert stadion, a mostani Groupama Aréna a második otthonom volt, de ahhoz a szinthez kellenek még lépcsőfokok a karrieremben szerintem. Nagyon örülnék neki, persze, hiszen fradista vagyok kiskorom óta.

Mandiner