Báróval és Dragóner Attilával is felidézték az átélt izgalmas bajnoki hajrákat.
Bálint László
Emlékszem, 1976-ban egész héten a fejünkben volt, hogy ezen az egy meccsen múlik a bajnoki cím. Érdekes, hogy senkinek nem került béklyó a lábára, sőt inkább „doppingolt” bennünket a mindent eldöntő mérkőzés. Az edzéseken és az öltözőben természetesen téma volt a zalaegerszegi meccs, de érdekes, nem izgultuk túl a dolgot, mindössze annyit beszéltünk meg, hogy győzni kell. Most fel van adva a lecke, bár nem tudom elképzelni, hogy ne védené meg a Fradi a bajnoki címét. Tudom, idegenben mindig nehezebb, bármi megtörténhet. Lecsorog egy labda, elnéznek egy leshelyzetet vagy éppen gyengébb napot fog ki egy-egy játékosunk. Tilos döntetlenre játszani, bár az iksz is elég a bajnoki címhez. Ezzel a mi gárdánkkal, és minden tiszteletem a győrieknek, nem lehet(ne) akadálya a győzelemnek. De ehhez teljes erőbedobással, koncentrációval kell futballozni. Persze ezt nem is kell mondanom, mert milyen játékos az, aki egy ilyen meccsen nem teszi oda magát száz százalékosan.
Dragóner Attila
2003-ban az utolsó öt fordulóban sok pontot hullajtottunk, akár hamarabb is eldőlhetett volna a javunkra a bajnoki cím. A csapat nagyon jól játszott az egész szezonban, úgy gondoltuk, hogy az utolsó mérkőzést meg fogjuk nyerni, ráadásul Debrecenből olyan hírek jöttek, hogy van jó néhány sérültjük. Az egész stadion az ünnepre készült, fel volt állítva a nagyszínpad a Springer-szobornál, ünneplésre kész volt a telt házas stadion és a játékosok is. Bármennyire is szeretné az ember, hogy csak a saját játékára koncentráljon, akkor is tudtuk, és biztos vagyok benne, hogy most is tudni fogják a játékosok, hogy a másik mérkőzés hogy alakul. De igazából az egész meccsen rosszul játszottunk, nem az tett minket görcsössé, amikor megtudtuk, hogy a másik pályán nem nekünk kedvez az állás. 2004-ben jól kezeltük a sokkal nehezebb szituációt. Harmadik helyen voltunk, a csapategység nagyon erős volt, a meccs előtt egymást buzdítottuk, hogy ha úgy is alakulna, hogy nem mi leszünk a bajnokok, akkor se ünnepeljen más csapat bajnoki címet a mi stadionunkban. Mondhatom, hogy simán legyőztük a Debrecent, viszont a lefújás után még várnunk kellett, hogy a Puskás Stadionban nem születik-e egy utolsó pillanatos gól. Nem született, a sors visszaadta, amit egy évvel korábban elvett. Nem gondolnám, hogy okos ötlet lenne, ha arra készülnének ma, hogy az egy pont is elég. Ha aztán a mérkőzés úgy alakul, hogy döntetlen az állás a hajrában, akkor már a biztonságot kell szem előtt tartani, de addig úgy gondolom, hogy győzelemre törő játékot fogunk látni a Fraditól.




