Andrea Lekic ma lép pályára utoljára játékosként, ennek kapcsán beszélgettek vele.

Egy hónapja, a bejelentéskor azt mondtad, hogy nyugodt vagy a döntésed, a lezárás kapcsán – most hogy vagy?
Most vihar van bennem. Azt hiszem, ez a hét volt számomra a legkritikusabb. Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, de olyan, mintha milliónyi emlék jönne elő, fotókat, felvételeket nézek a mérkőzésekről, és minden nagyon nehéz.

Elképzelted már a szombat estét, hogy milyen lesz majd az utolsó meccs után levonulni a pályáról?
Mondtam viccesen, hogy már előre kisírtam magam. De valójában nem terveztem meg előre az estét, csak szeretném magam „elengedni”, hagyni, hogy élvezhessem minden pillanatát az utolsó meccsemnek itt, ebben a csarnokban, ami örökre meghatározó emlék marad.

Mi a legerősebb emléked Fradi-mezben?
Az az öröm, amikor bejutottunk a FINAL4-ba, az az érzés, meg persze az az őrült elődöntő – ezek meghatározó emlékek, de nehéz különválasztani ettől a Fradi 27 év utáni duplázását is. Ha visszatekintek az elmúlt három évre, rengeteg emlékezetes pillanatért lehetek hálás.

Ott lehetnek ezek az emlékek a teljes pályafutásodat tekintve is a legmeghatározóbbak között?
Ha a karrierem legfontosabb pillanataira gondolok, akkor persze, ott van az ezüstérem Szerbiával, a Bajnokok Ligája-győzelem, és az is, amikor a világ legjobbjának választottak. De vannak dolgok, amik többet érnek, mint a trófeák, és rengeteg olyan emlékem van, amelyekhez nem kapcsolódik érem vagy trófea. Csak az érzés, ami bennem van, hogy a legszenvedélyesebb szurkolók előtt játszhattam, és ugyancsak rengeteget jelentenek a fantasztikus emberek, akiket megismertem a karrierem során – ez számomra az élet legnagyobb aranyérme.

Ha visszatekintünk az időben, emlékszel, mit vártál a Fraditól, amikor aláírtad a szerződésedet?
Igen… Amikor a Fradi ellen játszottam, mindig azt éreztem, hogy most megyek a pokolba – mert olyan volt a hangulat, és mindig arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha ennek a klubnak a színeit képviselhetném. Szerbiában úgy nőttünk fel, hogy imádtunk ilyen őrült szurkolók előtt játszani. Másfelől óriási kihívás is volt számomra, hogy egy nehéz év után újra bizonyítsak, elsősorban magamnak, és megmutassam, hogy jó választás vagyok. Saját magam vagyok a legnagyobb versenytársam, azt várom magamtól, hogy mindig a legjobb fényemet mutassam, de utólag azt mondhatom, hogy nyugodt vagyok, mert tényleg mindent beleadtam.

Mit találtál itt, amivel újra csúcsformába lendültél?
Már az első edzőmeccsen megtapasztaltam az atmoszférát, és azt éreztem, hogy újra meg kell mutatni magam, hogy mi van bennem, de minden sportoló tudja, hogy a sérülések után nem könnyű visszatérni. Éreztem, hogy ez itt egy közösség, ahol mindenki dolgozik a másikért. A Fradiról nekem az érzelem és a szenvedély jut eszembe, és úgy éreztem, itt tényleg értékelik, ha valaki őszintén képviseli a klub színeit – függetlenül az eredménytől.

Mindig a legnagyobb klubokban játszottál. El tudtad képzelni akkoriban, hogy egyszer Fradi-mezben játszol majd?
A sport kiszámíthatatlan, évről évre változik, hol kötsz ki. De amikor megkerestek a Fraditól, azonnal igent mondtam. Izgatott voltam a lehetőség miatt, hogy visszatérhetek Magyarországra és abba a városba, amiről el se tudom mondani, mennyire szeretem. Életem egyik legjobb döntése volt.

Mi volt a legnehezebb dolog a Fradinál, amihez hozzá kellett szoknod?
Számomra az volt a legnehezebb, amikor egy vesztes meccs után úgy kellett a szurkolók elé állnunk, majd az öltözőbe vonulni, hogy nem tudtunk nekik visszaadni valamit abból, amit tőlük kaptunk. Ezek voltak talán a legfájóbb pillanatok – hogy nem tudtunk együtt örülni velük.

Mi a pályafutásod titka, hogy lehet ilyen hosszan a csúcson maradni?
Hogy hittem magamban. Azt hiszem, ez. A sportban könnyű elveszíteni az önbizalmat, és annál nehezebb visszanyerni. De mindig emlékeztettem magam arra, hogy mit tudok, hogy mire vagyok képes. És jó emberek vettek körül, család, barátok, akik mindig támogattak, hátszelet adtak, azt hiszem, az életben semmit sem lehet egyedül csinálni.

Rengeteg tehetséget inspirálsz, sokakkal találkozol, beszélgetsz. Mi a tanácsod számukra, vagy például mit mondasz majd Simon Petránk, aki tizenhét évvel fiatalabb nálad és…
És ragyogó út áll előtte… Mindig ott van a lehetőség a fejlődésre, hogy jobbá válj annál, mint tegnap voltál. Minden csapattársamtól tanultam a pályafutásom során, épp ezért azt javaslom a fiataloknak, hogy lopjanak mozdulatokat, nézzenek férfi- és női meccseket is, tanuljanak mindenkitől. És szerintem a legfontosabb a szeretet – ha szereted, amit csinálsz, jön vele a kitartás is. A sportban nincs egyenes út, vannak hullámvölgyek, de ha hiszel benne, magasabbra jutsz, mint ahonnan indultál.

Biztos vagyok benne, hogy vannak terveid a jövőre nézve.
Igen, vannak terveim. Most szeretnék kicsit pihenni, de a fejem már dolgozik. Szeretnék a kézilabdában maradni, igaz, még nem tudom pontosan, milyen szerepben. Jelenleg nem edzőként, inkább más oldalról, de szeretem a gyerekekkel való munkát is, úgyhogy meglátjuk. De soha ne mondd, hogy soha.

A teljes interjú: Fradi.hu