Krisztián mellett Dzurják Csöpit és Tököli Attilát is kérdezték az NBI hajrájáról.
Dzurják József
Nagyon izgalmas hetek elé nézünk. A Paks a télen megerősödött, Bognár György több egyforma képességű és tudású játékos közül válogathat, és a három rivális közül csapatként ez a legerősebb gárda. Tudom, remek a kohézió, a játékosok a szabadidejük egy részét is együtt töltik, és egy jó közösség jó eredményekre képes, ráadásul mindannyian magyarok. Szerintem a Paks a Ferencváros első számú kihívója, és egyben a mumusa is. Ugyanakkor a Ferencvárosé a legerősebb keret, és remélem, ez meg is mutatkozik a hátralévő meccseken. Még akkor is, ha Bognár György rutinosabb edző és jobban ismeri a magyar mezőnyt, mint Robbie Keane. Természetesen nem írom le a Puskás Akadémiát sem, hamarosan eldől, részt tud-e venni a bajnoki címért zajló versenyfutásban.
Lisztes Krisztián
A Paks, valamint a Puskás Akadémia is megérdemel minden elismerést, nekik köszönhető, hogy a tabella elején is izgalmasan alakul a bajnokság. A Puskás Akadémia stabil csapat, a Paks pedig rendkívül gólerős, Bognár György jól rotálja a játékosait, akik ráadásul szemre is tetszetős futballt nyújtanak. Nem vagyok jós, hogy megmondjam, hogyan végződik ez a versenyfutás, viszont remélem, a Fradi jobb minősége dönt majd, és meglesz sorozatban a hetedik a bajnoki arany is. Ugyanakkor a kihívók szemlátomást nagyon éhesek, tehát még bármi lehet…
Tököli Attila
Örülök, hogy ennyire szoros az állás a dobogón, ám szögezzük le, a Fradi a legesélyesebb az aranyéremre, de… És itt van az a bizonyos de… A két trónkövetelőn nincsen nagy lelki teher, tőlük már az eddigi szereplés is bravúr, a Ferencvárostól azonban mindenki elvárja az újabb címvédést, tehát számára nagyobb a tét. A Paks nálam a csoda kategóriájába tartozik, Haraszti Zsolt ügyvezető válogatott futballistákat igazolva varázsol, nem is igen tudom, hogyan csinálja. A Puskás Akadémiának van egy előnye, az, hogy nem érdekelt már a Magyar Kupában, ezért csak a bajnoki mérkőzésekre összpontosíthat, a Fradi és a Paks viszont még ott is szeretne alkotni – majd meglátjuk, ez befolyásol-e valamennyit is.




