Többek között a Lipcsei Péterrel történt összetűzéséről is kérdezték a korábbi támadót..

A pályán mindig történt Torghelle Sándor körül valami. Korábban azt nyilatkozta, hogy ha véletlenül nincs körülötte tűz, akkor csinál. „Szeretem, ha van pezsgés. Próbáltam belevinni az ellenfelet a harcba, küzdelembe, a balhéba, mert tudtam, hogy abban jó vagyok és valószínűleg le tudom majd győzni. Dragóner Attilával vagy Szűcs Lajossal nem volt olyan találkozónk, hogy ne lett volna lökdösődés vagy sárga lap.

A fiatal Torghelle Sándort sokan akkor ismerték meg, amikor 2004 tavaszán, már az MTK játékosaként összetűzésbe keveredett a Ferencváros legendájával Lipcsei Péterrel az Örökrangadón. Az akkori beszámolók szerint a csatár végig heccelte a zöld-fehérek játékosát, aki a vitát lezárva leköpte a riválisát. „Nem voltam annyira kedves. Ha velem tette volna ezt egy húszéves srác, akkor én is felkaptam volna a vizet. Akkor azt gondoltam, hogy meg kell csinálni, nem vagyok rá büszke. Utána még a Fradi-szurkolók is megkerestek és az éjszakában egyszer-egyszer meg is találtak. Korábban nyilatkoztam, hogy senkitől sem tartok. Persze én a pályára gondoltam, ők azonban magukra vették és fel is kérdeztek.” Az ügy végül gyorsan lezárult, hiszen néhány nappal később Lipcseinek és Torghellének is jelentkeznie kellett a válogatott összetartásán. Az esemény a balhézó felek kézfogásával kezdődött: „Ez a sajtónak szólt.

Bővebben: M4 Sport