Dumival beszélgettek a Los Angeles-i szerepvállalásáról.
– A Magyar Vízilabda Szövetség podcastműsorának, a Svédcsavarnak a februári adásában sejtelmesen úgy fogalmazott: lehet, hogy hamarosan kipróbálja az új szabályokkal lebonyolított vízilabdát. Ekkorra már zajlottak a megbeszélések a folytatásról? Mivel keresték meg Los Angelesből?
– Az első megkeresés november környékén érkezett, mely szerint formálódik a profi bajnokság az Egyesült Államokban, és szeretnék, ha a részese lennék. Ez februártól április végéig tart, de amikor először megkerestek Los Angelesből, akkor még azt mondtam nekik, hogy nem szeretnék távol lenni a családomtól. Egyébként nem sokkal azelőtt az ausztrál bajnokságot is hasonló okok miatt mondtam le, ott is hosszasan tárgyaltam csapatokkal, ám azt mondtam, nem szeretnék három hónapig távol lenni, és eredetileg az amerikai megkeresésre is így reagáltam. Később próbáltuk leszűkíteni az időtartamot: afelől érdeklődtek, mi lenne, ha csak tíz napra mennék ki hozzájuk, és akkor egy hetet edzenék, egy hétvégén játszanék és kisebb táborozásokat is tartanék, amit az Egyesült Államokban „clinic”-nek neveznek. Erre azt mondtam, rendben, aztán szóba került, mit adnának cserébe: az a helyzet, hogy a vízilabdában nincsen sok pénz, nem feltétlenül kárpótolja azt az óriási lemondást és áldozatot, amit az élsportért hozni kell, úgyhogy még ekkor is azt mondtam, köszönöm, ezt most kihagyom, inkább szeretnék a családommal maradni. Aztán elteltek hónapok, terveztük közösen a tavaszi szünetet, és ekkor már én kérdeztem meg őket, hogy van-e ez idő tájt, április végén bajnoki forduló. Azt felelték, hogy igen, mire én: akkor kimennénk a családommal, ott töltenénk a tavaszi szünetet, és játszom egy hétvégén a Los Angeles Athletic Club vízilabda csapatának színeiben. Nagyjából ez történt – ugyan voltak hírportálok, amelyek mindezt úgy hozták le, mintha mindent magunk mögött hagynánk, de nem erről van szó! Hanem arról, hogy játszom egy hétvégét az amerikai ligában, ám elsősorban a családommal utazom el a tavaszi szünet idejére.– Szóval ez a szerepvállalás sokkal inkább szól a játék iránti szeretetről, mint akár az eredményességről?
– Én azt kommunikáltam, hogy a családommal megyek nyaralni, de nagyon örülök annak, ha ezzel népszerűsíteni tudjuk a vízilabdát. Egyébként engem és őket is meglepte, hogy ekkora hírverése lett a dolognak – elképzelhető, hogy ez valami nagyobb dolog kezdete, hiszen eddig nem tudtak profi bajnokságot létrehozni az Egyesült Államokban, mert az amerikai topjátékosokat Európában foglalkoztatják. Én ott vagyok a szürke zónában, vagyis még tudok játszani, ismert vagyok, és ebben az időszakban, amíg a bajnokság tart, elérhető is vagyok. Folyamatosan edzésben tartottam magam, sokáig nem vízben, ám nemrég a medencés edzéseket is elkezdtem, és aktívan folytatom is, hogy lehetőleg lépést tudjak tartani azzal, ami kint vár rám. Aztán meglátjuk, a jelenlegi állapotom mire lesz elég. De a lényeg: elképzelhetőnek tartom, hogy ez precedensértékű hétvége lehet, amely miatt a vízilabdát komolyabban veszik a tengerentúlon, nem csupán a nézők, hanem akár a szponzorok szintjén is. Globális jellegű a közös akciónk.– Tehát tulajdonképpen a segítségét kérték a profi bajnokság létrehozásához az Egyesült Államokban.
– Így van, és ha ez jól sül el, akkor valószínűleg egyéb tekintetben is igénybe vennék a tudásomat, akár a játékot illetően, akár a lebonyolítással kapcsolatban – ám ez még a jövő zenéje, nem szeretnék ennyire előreszaladni. Mindenesetre nyitott vagyok a lehetőségre, ha esetleg a vízilabda ügyében a későbbiekben is lesz keresnivalóm Los Angelesben.– Ezek szerint abszolút elképzelhető, hogy nem csak egyszeri szerepvállalásról van szó?
– Fogalmazhatok úgy, hogy akár hosszú távra is tervezhetek, de sok még a feltételes mód. Ugyanakkor igen, azt gondolom, lehet, hogy kinyílik nekem egy ajtó – illetve az a cél, hogy kinyíljon. Mindig hangsúlyozom, amikor velük beszélek, és komolyan is gondolom: az Egyesült Államok az a nemzet, amely ezt a sportágat képes felkarolni és megmenteni. A vízilabda jelenleg nagyon a Balkánra koncentrálódik, és bár a magyar embereknek szívügye a vízilabda és a sikerességünk a sportágban, a bajnoki mérkőzéseket gyakran néhány száz ember előtt játsszák le, ez pedig nem éppen egyenlő a népszerűséggel.– Régebben táboroztatott az USA-ban, illetve az imént is említette, hogy szerepel a jelenlegi tervei között. A fiatalokkal foglalkozás mekkora szerepet játszott a döntésében?
– Eddig elsősorban azért utaztam ki, hogy táboroztassak, hiszen ezek rövid idő alatt lebonyolíthatók, emellett pedig aktívan játszottam. A párizsi olimpia után is voltam két alkalommal, és valószínűleg ezután is tartok még kint táborokat, de csak emiatt már nem szeretném fenntartani, mondjuk, a lövőformámat. Úgy gondolom, a táboroztatás egyelőre inkább rövid távon aktuális, az idei, illetve a jövő évre teszem, ha ebből a mostani kirándulásból nem lesz valami nagyobb dolog – de még lehet.– Bár mondta, hogy túlságosan nem szeretne előreszaladni, úgy fogalmazott: akár játékban, akár a lebonyolításban is vállalhat szerepet a későbbiekben. Van esetleg elképzelése arról, hogy ez utóbbi mit takarhat?
– Még nem tudom pontosan. Ők azt látják, milyen pályafutásom volt, ez alapján azt valószínűsítik, hogy több tapasztalatom van akár még a rendszer kialakításában is, mint nekik. Ebben én nem vagyok annyira biztos, nem vagyok például logisztikai szakember, még a saját napjaimat sem tudom mindig olyan ügyesen megszervezni, mindenesetre a meglátásaim sokszor érdekesek, és adott esetben lehet, hogy Los Angelesben ennyi is elég lesz. Nagy hírértéke lett az utazásomnak, és elsősorban ezt érdemes kihasználnunk.
