A Paks elleni bajnokiról ment a szakértés.

A Ferencváros – Paks mérkőzések előtt az szokott lenni a legnagyobb kérdés, hogy Bognár György milyen taktikával próbál felülkerekedni a Fradin. Láttunk már példát arra, hogy proaktívan magas letámadással okozott galibát, de mélyen meghúzott védelemmel és kontrajátékkal is aratott már szép sikereket. Vasárnap kora este az első félidőben viszont egy harmadik forgatókönyv érvényesült: a Paks közép-magas blokkban védekezett, intenzív nyomásgyakorlás helyett csak arra törekedtek, hogy lezárják az FTC elől a Szappanos Péter kapuja felé vezető utakat. Ennek következtében az Ibrahim Cissé vezette védelem rengeteg hosszú labdával próbálkozott, amelyek rendre elhaltak Kinyik Ákosék jóvoltából. Nagyjából a játékrész derekán Robbie Keane átvezényelte Tosin Kehindét jobb szárnyvédőből balszélsőbe, ami kissé megélénkítette a zöld-fehérek támadójátékát, de döntő változást nem hozott. Ennek ellenére már az első félidőt is úgy zárta a Fradi, hogy két lövésük is a kapufán csattant, miközben a Paksnak esélye sem volt a gólszerzésre, sőt, a Fradi védekező harmadába is alig jutottak el.

A második félidő ugyanúgy folytatódott, ahogy az első abbamaradt. A Paks nem igazán vezetett támadásokat, a Fradi pedig leginkább a kevés átmeneti szituációjából tudott veszélyt teremteni, aztán Bognár György lépett és pályára küldte nagyjából egy órányi játékot követően Böde Dánielt és Tóth Barnát, akik – főleg előbbi – drasztikus változást jelentettek. Immáron a Paksnak nem egy célembere – target man – volt Ádám Martin személyében, hanem rögtön kettő, ráadásul Tóth Barna a gólt megelőző szöglet előtt is mutatta, hogy milyen sok elmozgással játszik. Ennek következtében könnyebben meg lehet játszani, lekészíti a labdákat és gördülékenyebbé válik a paksi támadógépezet. Robbie Keane minden hadra fogható támadóját beküldte és akadtak is helyzeteik szép számmal: 17 lövésig jutottak el, de gólt nem tudtak szerezni. A mérkőzést követően az ír mester kiemelte, hogy ő akkor aggódna, amikor már helyzeteik sem lennének, hiszen a labdarúgásban valahol törvényszerűség, hogy a csapatok lehetőségei váltakozószámban kerülnek értékesítésre. Az egyik legfontosabb tanulsága az xG-modellnek, hogy a helyzetek minősége és mennyisége a perdöntő hosszútávon, hiszen a kihagyott és berúgott ziccerek kiegyenlítik egymást. Persze kérdés az, hogy mikor fog ez a Ferencváros bajnoki szereplésével kapcsolatosan kiegyenlítődni, hiszen azt senki nem tudja, hogy a balszerencse mikor fordul át jószerencsébe, ellenben a fordulók egyre csak pörögnek. Ugyanakkor az egészen példátlan alulteljesítés vagy szerencsétlenség – nézőpont kérdése –, hogy a ferencvárosi támadók az utóbbi négy fordulóban több, mint 10-es xG-re mindösszesen 2 gólt rúgtak. Keane érkezése óta a bajnokságban átlagosan 2.5 xG-t termel a Fradi meccsenként, ez a szám Jansennel 1.8 volt, mindeközben a védelem ugyanúgy teljesít, 0.85 körül mozog az ellenfelek által generált xG. Persze a négy meccses minta még nagyon pici.

Bővebben: M4 Sport

Ami most a Ferencvárossal történik, az teljesen természetes, a klub működése, filozófiája magában hordozza a hullámvölgy lehetőségét, nem beszélve arról, hogy ellenfelek is léteznek, akikről a magyar olykor hajlandó megfeledkezni. Az Üllői úti gépezet az elmúlt években beállt egy típustermelésre, amolyan tranzitklub az európai másodvonalban, feltörekvő játékosokkal, felső polcos edzőkkel, akiket ideális esetben erősebb klubnak értékesíthet. Ennek viszont súlyos mellékhatása az állandóság teljes hiánya: az említett Klaksvík-meccs óta Robbie Keane a csapat ötödik edzője – idevéve a beugró Máté Csabát –, s lassan nincs olyan átigazolási időszak, hogy ne érkezne vagy távozna egy adag kulcsjátékos. Egy bizonyos keretrendszer adott, bizonyára nem véletlen, hogy Keane előtt szinte egy évtizedig ugyanabban a játékstílusban, felállási formában játszott a csapat, a fluktuáció és a szoros versenynaptár világában úgysem éri meg kísérletezni. Rebrov óta nem is volt igazán kiforrott, modern csapatjátéka az FTC-nek, a siker kulcsa még mindig a játékosminőség. Ezt az utat a Fradi bevállalta az előretörés érdekében, a modell végsősoron profitképes, de ha egy játékos oldaláról közelítjük meg, neki lényegében állandó győzelmi kényszerben kell pályára lépnie a magyar bajnokságban, félévente változó szakmai elvárások mellett, miközben tudja, nem fog mindig nyerni. S mivel a játékoskeret jóval erősebb bármelyik másik csapaténál, a botlást automatikusan a hozzáállásban jelentkező különbséggel magyarázzuk. Ez a jelenség sem újkeletű: a Fradival kapcsolatban létezik egyfajta Pató Pál-hozzáállás. Ha egy csapat folyamatosan ekkora nyomást helyez az ellenfelére, előbb-utóbb úgyis betalál. Ha egy csapat ennyivel jobb játékosokból áll, mint az ellenfele, előbb-utóbb úgyis pontokat szerez. Ha egy csapat intézményes, gazdasági szempontból ennyivel erősebb, úgyis megnyeri a bajnokságot. A kérdés tehát: a Fradi valóban annyival jobb játékosokból áll és valóban annyival erősebb intézmény, hogy a máshol jelentkező deficiteket gond nélkül áthidalja? Mert 2025-ben eddig nem úgy tűnik.

A Fradinak igazából nem is az a szezon kihívása, hogy a bajnokság megnyerése mellett előrelépjen a nemzetközi porondon. Hanem, hogy a klubomodellje, filozófiája mellett is le tudja rakni minden meccsen azt a bizonyos teljesítményt, amiről Hajnal Tamás beszélt. Az európai kupasorozatok átszervezése és persze az örömteli továbbjutás révén pedig minden eddiginél több meccset játszik, ősz végén és most már a futballtavasz elején is heti kettesével fogyaszt, s még mindig az Európa Liga a prioritás, a kiindulási pont. A Ferencváros relatív gyengélkedése ráadásul egybeesik azzal az időszakkal, amikor egy látszólag komoly trónkövetelő jelent meg a palettán. Hogy a Puskásnak akadémiai csapatként küldetése-e egyébként a bajnoki címet hajhászni, arról itt írtunk részletesen, de egyelőre a Hornyák-csapat nem lassít, öt pontot ver az FTC-re, s egyre hangosabban suttogja a bajnoki motivációit. S amíg a címvédőnél alul-, addig a PAFC-nál igen vaskos felülteljesítésről beszélhetünk, a Wyscout szerint 29.1 várható pontra szereztek 41-et (+11.9 pont, a Fradinál ez az arány -5.9), az ikszes meccseikből szinte mindig győztesen jöttek ki – lásd most a Loki ellen. Vasárnapi sikerével a Paks is megérkezett a Fradi közvetlen közelébe, kettő pont a különbség a két csapat között. A Puskás és a Paks valódi ereje a Fradi gyenge pontja, gyenge pontjuk a Fradi ereje. Az elmúlt éveket látva egyáltalán nem meglepő, hogy megint erről a két csapatról beszélünk, mint a magyar klubfoci másfeledik vonala, Hornyák Zsolt lassan hat éve ül a felcsúti kispadon, de pozitív a Fradi elleni mérlege, Bognár György meg az elmúlt három tétmeccsén három különböző vezetőedzőt győzött le a rekordbajnokkal szemben. A két települést összesen lakják annyian, mint a Groupama Aréna befogadóképessége.

Bővebben: M4 Sport