Vendelt a tavalyi és idei vízilabdás klubszezonról, valamint az olimpiáról is kérdezték.

Egybehangzó szakmai és újságírói vélemények szerint is kiváló második félévet zártál az előző szezonban a Ferencvárosban. Számodra milyen volt az előző idény, főleg a tavasz?
Nagyon jó. Az egyik legjobb játékomat tudtam nyújtani a legmagasabb szinten. Talán eddigi csúcsnak is lehetett volna nevezni. Nem volt könnyű a decemberem és a januárom, amiből sokan mások nem így jöttek volna vissza, nekem viszont sikerült felfrissülnöm, és jó állapotban visszatérnem. Talán lelazultam, illetve jobban élveztem a mindennapokat, és ez szerencsére a játékomon is látszott, ebben Süni is nagyon sokat segített. Amellett, hogy örültem, hogy jól megy nekem – úgy gondoltam, hogy ezzel ott lehetek az olimpián is -, boldoggá tett, hogy a csapatnak is jól ment. Különlegesnek és egyedülállónak éreztem, amit végigcsináltunk. Talán megismételhetetlen is, bár mindig arra törekszünk, hogy ilyeneket produkáljunk, de szinte lehetetlen csak egy mérkőzést veszíteni egy teljes szezonon át, és úgy BL-győztesnek lenni.

Mindhárom fronton, a bajnokságban, a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában is nagyot meneteltetek. Belülről mennyire tűnt ez menetelésnek?
Iszonyatosan erős Novi Beogradot és Reccót vertünk meg a BL-elődöntőben, illetve a fináléban. A hazai porondon meg végig domináltunk a mezőnyben. Nem a Vasast megsértve, hanem minket megemelve, sima döntőket tudtunk játszani, ami óriási dolog.

Nem mintha sajnálni kéne titeket az előző idény sikerei miatt, de megvédeni a címeket mindig sokkal nehezebb, mint megszerezni azokat. Hogyan állsz hozzá az új évadhoz?
El kell felejteni a tavalyi fradis szezont, mert itt van az új. Ha abból indulunk ki, hogy tavaly milyen jók voltunk, akkor nagy pofonokba szaladhatunk bele. Tény és való, hogy nagyon erős csapatunk van idén is, viszont nem szabad semmit készpénznek venni. Sőt, észre kell venni, hogy nagy cserélődések történtek a csapatban. Sok új játékosunk lett, más lett a csapatkapitány, az olimpia hatása is különleges faktor lehet a fejekben. Fel kell építenünk magunkat újra, hogy magabiztosak legyünk, jól játsszunk. Egy ideje már dolgozunk ezen, mert nem lesz könnyebb semmi, sőt. Vincével beszéltem róla hogy, annak ellenére, hogy tavaly BL-t is nyertünk, az idei nehezebb év lesz, mert sokkal nagyobbak az elvárások, már csak magunkkal szemben is. A Fradit akarja majd megverni mindenki.

Az erős fél éved után nem utazhattál a párizsi olimpiára, te voltál az első számú tartalék, vagyis az utolsó kimaradó. Ezt hogyan élted meg?
Borzasztóan. Akkor sok szempontból igazságtalanságot éreztem, nagyon fájt. Úgy gondolom, hogy jó szezonom volt, fizikálisan és mentálisan is jó állapotban voltam a felkészülés alatt, jól is ment, amikor megkaptam a lehetőséget. Nem volt könnyű megemésztenem a történteket. Nem kívánok senkinek hasonlót. A kerethirdetés utáni napok nehezek voltak, ürességet éreztem. Viszont semmin sem változtatnék. Semmin. Nem csak a felkészülésen, hanem az azt megelőző fél évemen sem, sőt az előző négy esztendőn sem. Nyilván voltak rosszabb teljesítményeim is, de mindent megtettem az olimpiai szereplésért. Az utolsó kanyarban jól játszva pláne nagy pofon volt. El kell viszont mondanom, hogy nagyon sokat jelentett a családtól és a barátoktól, sőt sokszor idegenektől a sok támogatás, amit kaptam. Köszönöm ezt mindenkinek!

Vince említette az olimpiai csapat fogadásán, hogy Amerikába készültök együtt nyaralni. Az kiegyenesített téged?
Fantasztikusan sikerült túra lett belőle, négyesben utaztunk, barátnőstül. Nagyon jól éreztem magam, mindent el tudtam engedni. Még Dumival is összefutottunk, akkor tartott edzőtábort Amerikában. Körbejártuk egész Kaliforniát. Újult erővel tértem vissza a Fradiba.

Kívülről is úgy látszik, hogy jó állapotban vagy, és eléggé ki vagy pattintva.
Sokat tudtam erősödni, hiszen sajnos volt időm, az Egyesült Államokba való elutazás előtt sokat kondiztam és figyeltem magamra. Fizikálisan csúcsformában érzem magam, legalábbis az Inbody mérés ezt mutatja, viszont még gyorsulnom kell. Ez az ötödik szezonom a Fradiban, a nyáron nézegettem régi adatokat, InBody méréseket. 19 kiló különbség van az öt évvel ezelőtti, és a mostani Vendel között.

Ott tudod folytatni, ahol abbahagytad az előző klubidényt?
Bízom benne, hogy hasonló szezont tudunk majd futni. De nehéz ezt előre belőni, inkább csak meccsről meccsre szabad haladni, és építeni magunkat. Azon vagyok, hogy nekem is úgy sikerüljön, ahogy tavaly. Azt is megtanultam, hogy rástresszelni nagyon dolgokra nem szabad. Keményen kell dolgozni és csinálni, élvezni, és akkor úgyis jön majd a jó teljesítmény. Ebben bízom, hogy most is így lesz, ezért dolgozom. Alázatosnak kell maradni mindig, ha jól játszik az ember, ha nem. Tavasszal már egy kész csapatban, letisztázódott szerepekben lehetett jól játszani, most azért még mindenki keresi a helyét. A struktúra is más, két centerünk van. Bízom benne, hogy minél hamarabb vissza tudok térni a tavaszi formámhoz.

Tiéd lett erre az idényre a 10-es sapka a Ferencvárosban. Korábban, Dumi ideiglenes hiányában játszottál már ebben a sapiban, és elég jól ment. Kérted?
Nem kértem, bár mindig is szerettem. Úgy nőttem fel, hogy mindig is 10-es voltam, mert sok szál kötött ehhez a számhoz. Többek között az akkori kedvenc játékosom is, majd úgy alakult, hogy amikor ideigazoltam, tudtam abban játszani, mert Dumi sérült volt. Majd megkaptam a 8-ast, ami nekem különleges szám, és nagyon szívesen szerepeltem abban évekig.
Idén is szívesen maradtam volna abban, mert nagyon megszerettem. De a távozók és az érkezők miatt átrendeződés volt, úgy lett könnyebb, hogy átadtam a 8-ast Argynak. A 10-es felszabadult, amihez nagy örömmel tértem vissza.

A teljes interjú: EuroSport