A PMFC után a PEAC sem okozott gondot a tarcsinak idegenben.

Férfi labdarúgás, NBIII – Dél-Nyugati csoport, 11. forduló
PTE-PEAC 1-3 (1-1) Ferencvárosi TC II
Gólok: Gágyor (32., 56. – büntetőből), Birkás (62.), ill. Győri (28.)

Őri – Lukács, Lakatos, Horváth (Takács, 38.), Bolgár – Fenyvesi, Kokovai – Gágyor, Birkás (Knáb, 84.), Molnár (Serdiukov, 65.) – Ladányi

Bár a PEAC borzalmasan kezdte a szezont (a hatodik fordulóban esett első győzelmükig -21-es gólkülönbséget hoztak össze), a legutóbbi fordulóban 5-0-ra verték idegenben a Főnixet, ráadásul az eddigi két vendégeskedésünk alkalmával mindkétszer 1-0-ra kikaptunk náluk. Pozitív előjel volt azonban, hogy áprilisban a Népligetben 2-1-re győztünk, illetve hogy a szezonban egyszer szerepeltünk már a stadionban, akkor 5-2-re simáztuk le a PMFC-t.

Az U19-es válogatottban szereplő Bagi nélkül is jól kezdtünk, rögtön az elején Gágyor, majd Birkás próbálkoztak, de egyik lövés sem ért kaput. Negyedóra elteltével Fenyvesi lőtt bő húszról kapásból, a kapus résen volt, majd a sokadik hazai szögletből jött a gól: a hosszú kapufa tekeredő beadást Győri fejelte a kapura, a labda megpattant, Lakatos pedig már csak a vonal mögül tudott menteni, 0-1. A láthatóan túlterhelt gyepen nehezen ment az összjáték, ennek ellenére 5 percre rá máris egyenlítettünk, amikor egy kifejelt labda Gágyorhoz pattant, ő Molnárral játszott össze, és kilőtte a bal alsót, 1-1. A 41. percben Őri rutinvédést mutatott be, majd egy bravúrt is egy nagy erővel érkező fejesnél, míg a félidőt Kokovai távoli, kicsit magas lökete zárta.

Az 56. percben Gágyor emelt az egyik védő kezére, majd ő maga értékesítette a büntetőt, 2-1. Szűk tíz perccel később a hazaiak reklamáltak hasonló helyzetben tizenegyest a másik oldalon, a bíró ekkor nem fújt, mi viszont vezettünk egy kontrát, melynek végén Ladányi pöckölt Birkás elé, aki a bal alsóba tekerve megszerezte jól megérdemelt első NBIII-as gólját, 3-1. A mecc legvégén Őri tolt ki egy tekerést a tizenhatos sarkához, ahol Gágyor buktatta az egyik pécsit, de Gelencsér Gergő csúnyán fölé lőtte a tizenegyest.

Újabb győzelmünkkel továbbra is hibátlanok vagyunk idegenben és feljöttünk a 3. helyre, egy pontra lemaradva a listavezető Nagykanizsától. És csak hogy lezárjam a beszámoló elején megnyitott kört: jövő hét vasárnap 11-kor az a Kaposvár érkezik a Népligetbe, akik most 5-0-ra kaptak ki attól a Főnixtől, akik az ezt megelőző fordulóban 5-0-ra kaptak ki a PEAC-tól, akiket a Kaposvár korábban 9-1-re vert meg.