Női pólósaink magyar válogatott játékosával beszélgettek.
– Egy év alatt négy nagy világversenyen kell bizonyítani, ebből kettőt alig pár hét különbséggel rendeztek év elején. Előbb egy Európa-bajnokságot januárban, amikor ötödikek lettek és nem szereztek kvótát, majd a februári világbajnokságon a döntőig meneteltek és kivívták a párizsi részvételt. Az érzelmek teljes skáláját átélték, és győztesen jöttek ki belőle. Ezek a tapasztalatok mit jelenthetnek az olimpiára nézve?
– Abszolút sokat segít. Pont azt mondtam akkor a családomnak, hogy ami előfordulhat, az mind meg is történt ezzel a csapattal. Erőt kell hogy adjon az, hogy csapatként egy rendkívül megterhelő időszakon tudtunk átlendülni, és ebből győztesen kijönni. Nem hagyjuk, hogy újabb hullámvölgybe kerüljünk, törekszünk a stabilitásra.– Megvannak a működő praktikák, amikkel megállítják a lefelé induló szerelvényt?
– A csapat mentális ereje abból adódóan, hogy voltunk lenn és feloldottunk nagyon sok feszültséget, lényegesen erősebb. Sportról beszélünk, de nem csak a győzelem és vereség képes lentre vagy fentre vinni egy-egy szituációban. Fontos megérteni, hogy nemcsak sportolók, hanem elsősorban emberek vagyunk, az elmúlt évek felhalmozott feszültsége januárra csúcsosodott ki, de ezeket sikerült mind feloldani és megoldani. Foglalkozunk magunkkal és egymással, közösen képesek vagyunk átvészelni a nehezebb periódusokat, ami megmutatkozik a mindennapos csapathangulatban, edzésmunkában. Sokkal jobbak vagyunk már a feszültségek kezelésében is.– Az olimpián egyből erős ellenféllel, Hollandiával kezdenek. Milyen alaphangot adhat a játékokra az a találkozó?
– Inkább visszaigazolást ad nekünk arról, hogy állunk, hol tartunk. A csoportmeccseken persze számítanak a helyezések, de valójában a negyeddöntőn múlik minden. Úgy időzítjük, hogy ott legyünk a legélesebbek, ott eldől: ború vagy derű. Kerültünk már olyan szituációba, amikor derű volt, sokszor sajnos olyanba is, amikor ború. Tekintsünk vissza a három évvel ezelőtti tokiói olimpiára, a csoportban gyengébbnek számító ellenféltől kikaptunk, az amerikaiakat megvertük. A legjobb négy közé a mi csoportunkból hárman jutottak be, a másikból csak Spanyolország. Ezért mondom azt, hogy az elsőtől a nyolcadik helyig szinte bármi megeshet.– A hollandok ellen július 27-én kezdenek a párizsi olimpián. Saját magában hogyan építi fel a következő időszakot, hogy optimális állapotba kerüljön?
– Periódusokra bontom a részcéljaimat, ahogy az edzésprogram is kéthetes periódusokból áll, alkalmazkodom hozzá. Minden egyes edzésen szeretnék jó teljesítményt nyújtani, segítve ezzel a társaimat és a közös edzésmunkát. Mindent kizártam a magánéletemből, augusztus 11-ig nekem semmi más nincs az életemben a vízilabdán kívül, semmi plusz terhet nem akarok magamra venni. Még akkor sem, ha nem is teher – semmi nem viheti el a fókuszt, nem hagyom, hogy bármi elterelje a figyelmemet. A csúcsformámat a negyeddöntőre időzíteném.– Álmodik az olimpiával, illetve mik az olimpiai álmai?
– Az utóbbi egy év már mindenkinek az olimpiáról szólt. Álmodni nem álmodom a játékokkal, ahhoz a felkészülés elején tartunk. A kérdés másik részére azt mondom, a sport nagyon objektív, nyersz, vesztesz, hajszálakon múlhat. Azt kívánom magunknak Párizsra, hogy minden meccsből úgy jöjjünk ki, mindent beleraktunk, és tegyük meg azt, hogy mindig megnyerjük a soron következő meccseinket.
