A Bajnokok Ligája négyesdöntő legszebb góljai közé Szili fantasztikus ejtése is bekerült.
Jansik Szilárd
Alapjában véve mindig optimista vagyok. Tudtam, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, én még sohasem nyertem a Recco ellen, a legutóbbi három mérkőzésen mindig az olaszok győztek, és vetettek véget az utazásunknak a BL-ben. Ezért édesebb nekünk ez a siker, a Pro Reccót legyőzni mindig óriási fegyvertény, pláne a döntőben. Címet védeni mindig nagyon nehéz, a Recco kétszer is megvédte – bárcsak mi nyernénk sorozatban háromszor egymás után, amire egyébként megvan az esélyünk. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki segített minket, a klubban minden adva van ahhoz, hogy idáig eljuthassunk. Nagyon örülök, hogy sikerült az ejtésem, rengeteget gyakorolom, és bevallom, hogy Somának és Daninak nemigen szoktam edzésen sem ejtésből betalálni, nyilván ők kívülről ismerik az összes mozdulatomat. Előfordul, hogy egész edzésen csak az ejtést gyakorolom, és szomorúan megyek haza, hogy ez nekem már nem megy, közben meg az ilyen jelenetek visszacsatolják, hogy mégis megy ez. Sikerült a bajnoki és a BL-döntőben is ejtenem, az utóbbi ráadásul jó pillanatban jött, ezek a gólok éltetnek minket, boldog vagyok, hogy megcsináltam. Külön örülök, hogy nem egyéniségek győztek, hanem a csapat. Az egyestől a tizenhármas sapkáig mindenki hozzátette a magáét, sőt, azok a fiatalok is, akik velünk voltak. Nagyon kellenek ők is, mert ha egy-egy simább meccsen leveszik rólunk a terhet, a nehezebb mérkőzéseken mi frissebbek vagyunk, nélkülük nem sikerült volna győznünk. Ha elkezdeném sorolni, nagyon sok embernek kellene köszönetet mondani, örülök, hogy ennek a klubnak a tagja és ilyen sikerek részese lehetek, de nincs vége, írjuk tovább a történelmet! A Ferencvárosnak a tekézők majd fél évszázados sikere után mi nyertünk BL-t, ráadásul másodszor értünk a csúcsra.
Bővebben: NSO




