Véglegessé vált női kéziseink játékoskerete a következő szezonra.

Visszatér a Ferencvároshoz az MTK-tól a junior Európa-bajnok, saját nevelésű kézilabdázó, Papp Dorka, aki Kovács Anett sérülése idején már volt a felnőttcsapat tagja, sőt, Magyar Kupa-győztesnek és Bajnokok Ligája-ezüstérmesnek vallhatja magát. A tizennyolcadik születésnapját július 26-án töltő jobbszélső hatéves kora óta tartozik a Ferencvároshoz, végigjárta a ranglétrát, csupán kölcsönben szerepelt más együttesnél. Az élvonalban tizenhat évesen debütálhatott – ebben az idényben a bajnokságban harmincnégy, a Magyar Kupában hat, a Bajnokok Ligájában pedig kilenc gólt lőtt. Az elmúlt bő fél évet az MTK-nál töltötte, igaz, kettős játékengedéllyel az FTC NBI/B-s együttesében is szerepelt, ha a program épp nem ütközött.

Eleinte szokatlan volt, hogy az NBI-ben ilyen sokszor számítanak rám, de próbáltam helytállni és minél többet fejlődni – mondta Papp Dorka. – Boldog vagyok, hogy visszatérhetek, hiszen szívemhez nőtt a klub, a Fradi a második családom. Izgatottan várom már a felkészülés kezdetét, és hogy találkozzak a lányokkal. Szeretném újra érezni azt, amit a Bajnokok Ligája-meccseknél tapasztaltam, az pedig nagyon motiváló, hogy minden sorozatban komoly célokért küzdhetünk. Külön öröm, hogy Angie lesz a poszttársam, hiszen korábban is sokat segített már és szeretnék még többet eltanulni tőle.

Fradi.hu