Miután az ötmétereseknél ismét beütöttük a „cheat kódot”, azaz Vogel Soma hozta a „szokásost” és az utolsó párban kifejelt labda továbbjutást ért.

Férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, Final4, elődöntő
Ferencváros 13–13 (bü.: 5-4) Novi Belgrád
Negyedek: 4-4, 3-2, 5-4, 1-3
Gólok: Mandic 5, Merkulov 3, Argiropulosz 2, Di Somma 1, Jansik 1, Vigvári 1

A szétlövésben Varga Dénes, Dusan Mandic, Danyil Merkulov, Fekete Gergő és Sztilianosz Argiropulosz is értékesítette ötméteresét.

Beszámoló: Fradi.hu
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

A másik elődöntőben a Pro Recco a rendes játékidőben 9-9-et játszott az Olympiakosz Pireusszal, a büntetőpárbajt pedig 4-2-re megnyerte, így az olaszok lesznek az ellenfeleink a döntőben.

Varga Dénes

Sok hibával játszottunk, talán a Novi is meglepett minket azzal, hogy minden hibánkra tudott reagálni – mégis lezárhattuk volna a meccset, de ez nem sikerült. Ezért lett a vége nagyon izgalmas. Ha nagyon röviden akarnám értékelni ezt a mérkőzést, akkor azt mondanám: nyertünk és ennek nagyon örülök. Úgy érzem, hogy ezzel a győzelemmel sok minden felszabadulhatott bennünk, ezért teher nélkül mehetünk bele a Recco elleni döntőbe. Nekik értelemszerűen nagyobb rutinjuk van a döntőket illetően, ha az elmúlt éveket nézzük, de most ez szerintem nem kell, hogy számítson. Talán nem is fog.

Nyéki Balázs

Őrület volt, klasszikus Bajnokok Ligája-elődöntő. Egy ilyen meccs után nehéz szakmailag értékelni, sokszor azt gondolom, hogy ilyenkor már nem is a taktika dönt, hanem a szív, amikor próbálunk reagálni az ellenfél megoldásaira. Ez sokáig működött, de a harmadik negyednek volt egy olyan szakasza, amikor kicsit elveszítettük a kontrollt. Statisztikailag is kimutatták már, hogy a brutalitás miatti négyperces kiállítás nagyon sokszor azt a csapatot zavarja meg, amelyik kapja az előnyt. Valamiért van ennek egy ilyen pszichológiája – most is kaptunk ez alatt az időszak alatt könnyű, elkerülhető gólokat. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, ugyanis, bár látszólag kiengedtük az irányítást a kezünkből a vége felé, mégis, amikor kellett, nagyon nagyot védekeztünk és utána pedig ötből öt ötméterest belőttek, Soma pedig “hozta a szokásost”, kivédett egy nagyon fontos labdát a végén. Ilyeneken múlik. Lehetett volna fordítva is, de azt gondolom, nagyon megdolgoztunk azért, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Gratulálok a játékosaimnak, büszke vagyok rájuk. Bármilyen körülmények között elérni, hogy BL-döntőt lehessen játszani – ez óriási teljesítmény! Szilinek agyrázkódása van, azért a brutalitásért kiszabott ítélet nem véletlenül született meg, a bírók nem mérlegeltek, hogy mekkora játékos követte el a szabálytalanságot.

NSO, VLV