Martin azt is elmondta, hogy pályafutása legjobb edzője Ricardo Moniz volt, de sokat köszönhet Détári Lajosnak is.
Martin Klein
Nagyon szerettem a Fradiban futballozni, a szurkolók imádtak minket, közel laktam az otthonomhoz, mindent klappolt. Két éve kimentem a csapat egyik meccsére, találkoztam Kubatov Gáborral és Orosz Pállal, akikkel nosztalgiáztunk. Először láttam az új stadiont, amely gyönyörű, de az Albert stadionnak szerintem jobb hangulata volt – az új arénának hatalmas a VIP-részlege, ahová nem feltétlenül szurkolni, sokkal inkább kapcsolatokat építeni járnak az emberek. Noha Ricardo Moniz edzősködése alatt hagytam el a csapatot, kiváló a kapcsolatunk, megmaradt a barátságunk. Őrült edző volt, pályafutásom legjobbja. A szenvedélye, az edzésmódszerei és a kommunikációs stílusa lehengerlő volt, családtagjaiként kezelte a játékosait. Irányítása alatt voltam a legjobb állapotban, megnyertük a Ligakupát, a bajnokságban ötödikként zártunk, közel sem voltunk tehát olyan eredményesek, mint amilyen magaslatokban az utóbbi években jár a klub, ám mindenki úgy emlékszik ránk, mint szépen játszó csapatra. Sokat köszönhetek Détári Lajosnak is, hiszen ha nem lát bennem lehetőséget, nem kerülök a Fradihoz.
A cseh és a magyar fociról is kérdezték: NSO




