A German Handball Awardson „védte meg” címét, gratulálunk!

Emily Bölk

Nagyon jól esik, hogy a német szurkolók nem vesztettek szem elől annak ellenére sem, hogy már a negyedik szezonomat töltöm külföldön. Sokat jelent, hogy a határokon túl is követik a karrierem. Ez egy nagyszerű elismerés, ami megerősíti, hogy jó úton járok, amit folytatni is szeretnék természetesen. Mindig is az volt az álmom, hogy egy topcsapatban szerepelhessek, és ne csak ott legyek a Bajnokok Ligájában, hanem a kupagyőzelemért játszhassak. Nincs miért panaszkodnom eddig! Minden szezonban nyertünk valamit eddig Magyarországon, tavaly pedig az egész megkoronázása volt a Bajnokok Ligája döntője. Az az ezüstérem különleges helyet foglal el a szívemben. Azt tudom mondani, hogy eddig megvalósultak itt az álmaim. A válogatottal is jó úton járunk, nagy esélyünk van arra, hogy kijussunk az olimpiára a selejtezőtornán keresztül hazai pályán, nagyon várom már, hogy telt ház előtt, együtt a szurkolókkal megcsináljuk ezt, újabb megvalósult álom lenne!