A sérülésből, majd betegségből visszatérő Botka Endit ezúttal nem hívta be Marco Rossi.

Ezúttal olyan keretünk van, melyben több sérülésből visszatérő játékos is van, akiket már nagyon vártunk vissza – fogalmazott Marco RossiKözülük Schäfer András volt a leghosszabb ideig sérült, másfél éve volt utoljára kerettag, így neki különösen örülünk, hogy túl van ezen a nagyon hosszú, rossz időszakon. Az egyetlen újonc a keretben Dárdai Márton, akinek a teljesítményére nagyon kíváncsiak vagyunk az edzéseken, és lehetőség szerint a mérkőzéseken is. Szeretnénk egyesekről átfogóbb képet kapni, amire a felkészülési mérkőzések lehetőséget adnak, bár ismét hangsúlyozom, hogy ezek a mérkőzések ugyanolyan fontosak számunkra, mint a tétmeccsek. Vannak, akik korábban kerettagok voltak, de klubjaikban kevesebb játéklehetőséghez jutnak mostanában, és most nem lesznek velünk, de őket is folyamatosan figyeljük, ahogy minden olyan játékost, aki szóba jöhet a jövőben a válogatottnál.

Az ellenfeleink közül Törökország az erősebb – tért rá a válogatott előtt álló feladatokra a szövetségi kapitány. – Ez a török válogatott már nem ugyanaz, mint amellyel pár éve játszottunk! Nagyon erősek és rengeteg tehetséges, fiatal játékosuk van, összességében tehát igen nehéz mérkőzésre számítok ellenük. Második ellenfelünk, Koszovó ugyan valamivel gyengébb a törököknél, de így is erős ellenfél. Náluk most nevezték ki az új szövetségi kapitányt, így esetükben sok a kérdőjel, nem tudhatjuk, hogy a játékuk mennyiben fog változni. Eddig három belső védővel játszottak és nagyon direkt futball jellemezte őket. Érdekes lesz egy ilyen csapat ellen játszani, hiszen ez a stílus Eb-ellenfelünkre, Skóciára is jellemző. Ebből fakadóan ezek a mérkőzések már nagyon fontos állomásai annak a munkának, melynek célja, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a nyári Európa-bajnokságra.

(mlsz.hu)