Támadónk elmondta, hogy trófeákat nyerni jött a Fradiba.
– Az NBI-ben a téli átigazolási időszak eddigi legmeglepőbb transzferének tartják. Ez elismerés, vagy inkább furcsállja?
– Hirtelen nem is tudom… Sokaknak meglepetés lehetett az átigazolásom, pedig voltak előjelei.– Mikor keresték először a Fraditól?
– Az őszi szezon első felében már eljutott hozzám egy-két információ, hogy felkeltettem a Ferencváros érdeklődését. De óvatosan kezeltem az elhangzottakat, hiszen ez önmagában nem jelent semmit. A télen aztán felgyorsultak az események, a két klub viszonylag gyorsan megegyezett egymással, én pedig örömmel jöttem a Fradiba.– Ezekben a napokban Spanyolországban készül a csapattal, túl van jó néhány tréningen, pályára lépett felkészülési meccsen. Milyenek az első benyomásai?
– Az eddig tapasztaltak az előzetes várakozásaimat is felülmúlják. Nem púderszöveg, valóban remekül érzem magam a klubban. Minden és mindenki profi, egyértelmű, ez az átigazolás előrelépés a karrieremben. A beilleszkedésem még folyamatban van, de a helyzetemet nagyban megkönnyíti, hogy több bosnyák játékos szerepel a keretben, akiket korábbról ismertem. Muhamed Besic, Eldar Civic, Amer Gojak vagy éppen a csapathoz a télen visszatérő Stjepan Loncar egyaránt segít.– Édesapja, Meho Kodro pályafutása során játszott a Real Sociedadban és a Barcelonában is. Ő az első számú tanácsadója, legfőbb bizalmasa?
– Egyértelműen. Ha ő nem áll mögöttem, sohasem jutottam volna ilyen messzire. A Real Sociedad utánpótlásában két éven át az edzőm is volt, rengeteget tanultam tőle. Ráadásul ugyanazon a poszton játszott, amelyen én, pontosan tudja, mikor mit kell tenni a kapu előtt. Nem múlik el nap, hogy ne beszélnék apuval, sokszor egy-egy edzés után is felhívom, kikérem a véleményét. Tőle tényleg mindig lehet tanulni. Arra pedig külön büszke vagyok, hogy mi voltunk az első apa-fia páros, aki pályára lépett a bosnyák válogatottban.– A Fradiba igazolásához mit szólt?
– Nagyon örült, ő is úgy érzi, jól döntöttem. Apu ismeri a magyar mezőnyt, az interneten keresztül szinte minden mérkőzésemet megnézi, fehérvári játékosként több Ferencváros elleni találkozónkat látta. Tisztában van vele, hogy Magyarország legnagyobb klubjához igazoltam, miután aláírtam a szerződésemet, ő volt az első, aki gratulált. Tudja, képes vagyok ezt az akadályt is megugrani, egyébként pedig mindig is úgy volt vele, ha én boldog vagyok, ő is az.– Sokakat meglepett, hogy Varga Barnabás és Alekszandar Pesics mellé érkezett. Hogyan látja a helyzetét a Fradiban? A jelek szerint hármójuknak kell megküzdeniük egy helyért.
– Varga Barnabás és Alekszandar Pesics is kiváló játékos, de azért vagyunk egy csapat tagjai, hogy húzzuk egymást előre. Korai arról beszélni, milyen szerepet tölthetek be a Ferencvárosban, ki tudok-e bárkit is szorítani a csapatból. Egyébként az sem zárható ki, hogy két csatárral is játszunk a jövőben. Az edzőtáborban most az a legfontosabb, hogy megfelelő erőállapotba kerüljünk, és az edzéseken, felkészülési mérkőzéseken minél jobban összecsiszolódjunk.– Tizenegy góljával a góllövőlista élén áll az NBI-ben. Elégedett lenne, ha a tavasszal megduplázná góljai számát?
– Talán elfogadnám, igen, de sohasem szerettem ígérgetni, először harcoljam ki a helyemet a csapatban, aztán meglátjuk, milyen ütemben jönnek a gólok – azért érkeztem a Ferencvárosba, hogy trófeákat nyerjek! Augusztusban töltöttem be a harmincat, úgy érzem, tökéletes korban vagyok, kirobbanó erőben érzem magam.– Dejan Sztankovics vezetőedző mit vár öntől?
– Rendkívül felkészült, modern edző, aki nem engedi, hogy bárki elkényelmesedjen. Minden edzésen hajt bennünket előre, semmi kétség, igazi maximalista. De ne csodálkozzunk ezen, játékosként megjárta a csúcsot, az Interrel elképesztő sikereket ért el, ha nem ilyen lenne a mentalitása, aligha vitte volna ilyen sokra. Biztos vagyok benne, belőlem is kihozza a maximumot.A teljes interjú: NSO









