A szerbek játékosa, Nikola Stankovic Dejan Stankovicot és Aleksandar Pesicet is dicsérte.
Adama Traoré
Nem rajongok a repülésért, de nincs is vele gondom. Szerbiába is felkészülten érkeztünk, tiszteljük a Csukaricskit, s bár ellenfelünk nem szerzett pontot a csoportban, ettől még nem tartjuk gyenge csapatnak. Kemény négyes a miénk, már a sorsolást követően tudni lehetett, hogy a továbbjutás a csoportkör utolsó két fordulójában dől el. Noha az előző néhány mérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, az önbizalmunk a helyén van, győzni jöttünk Szerbiába! Úgy érzem, egyre inkább elkapom a fonalat. A kihagyás alatt volt időm gondolkodni, néha nehéz volt, de labdára éhesen, nagyon motiváltan tértem vissza. Az edzéseken keményen dolgozom, a meccseken próbálom a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Már csak a gól hiányzik, de az nagyon… Jó lenne a Csukaricski kapujába találni, de a lényeg a győzelem, ha az megvan, az utolsó fordulónak úgy futhatnánk neki, hogy a Fiorentina ellen a közönségünk előtt saját kezünkben lesz a döntés. Szeretünk Budapesten élni, nagyszerű hely, az emberek nagyon barátságosak, ha elmegyünk sétálni, a szurkolók gyakran felismernek és odajönnek egy-egy közös fotóra. A feleségem és a gyerekeink is jól érzik magukat, ha nincs edzés, szeretek otthon lenni velük, esténként pedig – amikor elalszanak a srácok –, filmeket, sorozatokat nézünk.
Nikola Stankovic
A Radnicki elleni győzelem olyan volt, mintha ezer kg terhet levettek volna a vállunkról. Van rajtunk nyomás, ha nem tudnánk ezt kezelni, akkor fel kéne tenni a kérdést, hogy kell-e fociznunk? A győzelem mosolyt is csalt az arcokra, az önbizalmunkat is növelte, amivel nem álltunk jól, hiszen régóta nem nyertünk a bajnokságban. Ünnepelni nem volt idő, de ok se volt rá. A nemzetközi szereplés újdonság számunkra, az eredmények nem olyanok, amit a közönség elvárna, de a legjobbunkat próbáljuk nyújtani. Hogy ez elég-e? A pontokat tekintve nem, de hiszünk benne, hogy tudunk jobban játszani. Több meccsen jók voltunk, megvoltak a helyzeteink, csak nem sikerült élnünk velük, de csak az nem hibázik, aki nem is próbál lőni. Elszántan, erősen, győzelemre készen lépünk ma pályára. Remélem, hogy ez ma pontszerzést ér majd. Dejan Stankovic fontos ember az életemben, ő vitt fel a Crvena Zvezda felnőtt keretébe, a szerb foci legendája, aki igazi győztes mentalitással rendelkezik. Ezt tudom elmondani Silja Pesicről is, idősebb játékosként elfogadott minket, fiatalokat, nem hagyott magunkra minket, a kalapom emelem előtte ezért. Jól dolgoznak a Ferencvárosnál, láttuk, hogy vertek meg minket Budapesten.





