Andrea Lekity nyilatkozott az EHF-nek, miután „ezredes” lett a Bajnokok Ligájában.

Hálás és büszke is vagyok, mert ez egy hosszú út eredménye. Nagyon sok munka és fegyelem van ebben az ezer gólban, rengeteg csapatmunka, így aztán különlegesen hálás vagyok korábbi és jelenlegi csapattársaimnak és edzőimnek, akik segítettek elérni ezt a határt. Ez igazán gyönyörű. Igazán lenyűgöző, hogy – mondjuk úgy -, beírtam magam a kézilabda történetébe. A gólok száma automatikusan emelkedett évről évre. Ha elég makacs vagy dolgozni, ha bennmaradsz a sportban, akkor közel kerülhetsz bizonyos határokhoz. Az, hogy három olyan, ezer BL-gólt elérő játékossal játszhattam együtt, mint Radicevic, Neagu és Görbicz, több, mint privilégium. Az egész karrierem során együtt játszhattam a világ legjobbjaival. Ők is hozzátettek ehhez az eredményhez, ez csodálatos. Csak áradozhatok róluk. Ők mind olyan játékosok, akik nagyon sokat dolgoztak a sikereikért. 2007-ben a Krimben szerzett első BL-gólnál nagyon izgatott voltam, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhetek, de nem tudom pontosan milyen gólt szereztem a Savehof ellen. A 2013-as BL-sikernél elért góljaim, az elődöntőben és a döntőben a kedvenceim közé tartoznak, és persze a tavalyi, történelmi Final4-t érőek is. Ezek az igazán emlékezetesek.

Szeretem a látványos gólokat, így a Győr elleni döntős, vardaros gólom a forgással, az is kedves. Talán az egyik kedvencem, azért, ahol összejött. Külön örömet okoznak a látványos gólok, mert ezzel meg tudom hálálni a közönség szeretetét és ez a kézilabda szépsége – sok érdekes dolgot lehet csinálni a pályán.

A vesztes meccsekből, az elhibázott lövésekből rengeteget tanultam. Merni kell lőni. Nem találhatsz be mindig, tisztában kell lenni azzal, hogy ez nem sikerülhet. De hinnünk kell önmagunkban. Ez az évekkel jön, hogy fel tudja építeni az ember magát a meccsekre. Őszintének kell lenni önmagunkkal szemben, hogy kihagyhatjuk a lövést és hogy mi történik, ha nem megy be. A félelem visszatart és az évek során az ember rájön, hogy nem reális, hogy minden bemenjen. A félelem ráadásul nagyon-nagyon megnehezíti a sikerességet. Amikor tükörbe nézek egy meccs után, akkor fontos, hogy azt mondhassam, mindent beleadtam és nem féltem próbálkozni.

Korábban sokkal önkritikusabb voltam és ez nem segített, túl sok volt. Az évekkel jön az, hogy ezt megérti az ember. Mindig mernem kell lőni, mindig el kell vállalni a lövést a legnehezebb pillanatokban is. Győzünk vagy sem, fontos számomra, hogy meglegyen az eltökéltség bennem a meccsek eldöntésére.

Ugyanazt akarjuk elérni idén is, mint tavaly, mégha nem is kezdtünk jól. A BL teljesen kiszámíthatatlan. Sokszor voltam fent és lent a karrierem során. De mindig hiszek benne, hogy minden lehetséges és elérhető. Egyre jobbak vagyunk, egyre jobb formában és remélem, hogy megint boldoggá tesszük Budapestet és Magyarországot.

Andrea Lekity