A Montenegró elleni EB-selejtezőről nyilatkozott a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Marco Rossi

A kvalifikáció természetesen felszabadulttá tett minket, de így is nagy lesz a tét Montenegró ellen, mert a szurkolóinkkal közös ünneplés akkor lehetne az igazi, ha ezt egy győzelemmel tehetnénk teljessé a telt házas Puskás Arénában. Korábban is elmondtam, hogy számunkra minden mérkőzés ugyanolyan fontossággal bír, és mindegyiken egyforma hozzáállással kell pályára lépnünk. Holnap a szurkolóinkért is nyerni szeretnénk, valamint természetesen az is fontos motiváció, hogy szeretnénk csoportgyőztesként kijutni az EB-re, és a második kalapba kerülni a sorsoláson. Három-négy változtatásra is lehet számítani a kezdőcsapatban a szófiai találkozóhoz képest. Ennek oka, hogy Montenegró elleni találkozó más taktikát és hozzáállást kíván, és ennek megfelelően más játékoskarakterekre lesz szükség, mint a csütörtöki meccsen. Ennek és a következő nemzedéknek a leghatásosabb üzenet az lenne, ha Magyarország VB-re is kijutna, amire legutóbb 1986-ban volt példa. Ez a legfőbb célunk, amivel végérvényesen végbemenne a rendszerváltás a magyar futballban, de ettől még messze vagyunk. Köszönöm az MLSZ elnökének, Csányi Sándornak a bizalmat, voltak olyan pillanatok, amikor ez a bizalom meginoghatott volna. A szövetség sokat tesz az új generáció bevonásáért, rengeteg gyerek van a lelátókon, akik a jövő bajnokai lehetnek.

MLSZ, MTI