Martin lett az elmúlt hét játékosa az Erste Ligában, ennek kapcsán beszélgettek hokisaink támadójával – a hét gólját pedig Nolan LaPorte szerezte.
A tavalyi szezon igazi mesebeli történet volt Turbucz Martin számára, hiszen az Andersen Ligából tért vissza az Erste Ligába a Ferencváros hívására. Csak átmenetileg hagyott tehát fel a profi hokival, és milyen jól tette, hogy „beadta a derekát” a zöld-fehéreknek: csapat egyik legjobbja volt az alapszakasz hajrájában és a rájátszásban is, ennek magyar bajnoki cím lett az eredménye, na meg ligadöntő, a Gyergyó ellen. Magasra tette tehát a mércét az új szezonra, merthogy szó sincs arról, hogy a 29 éves játékos megállt volna annál a fél szezonnál. Az FTC-Telekom jól kezdte a bajnokságot, bár a Kontinentális Kupa-szereplés miatt csak tíz kört ment eddig, így is a harmadik helyen áll a tabellán a két meccsel többet játszó UTE és a négy mérkőzéssel előrébb járó Gyergyó mögött. A legutóbbi héten a DVTK-t 3-2-re, a BJAHC-t szétlövéssel 5-4-re verték a ferencvárosiak.
Két gólt szereztél a miskolciak ellen, az elsővel vezetett a csapat, a másodikkal alakult 3-0-ra az állás. A vége 3-2 lett, hogy emlékszel vissza a meccsre?
Hajtós mérkőzés volt, készültünk belőlük, működött is az, amit kitaláltunk, ebből lőttük az első gólt is. Nagyon jó, kiélezett küzdelem volt, attól függetlenül, hogy 3-0-ra vezettünk, a 3-2 inkább jobban tükrözi, hogy szoros és szórakoztató meccset játszottunk. Nagyon jó élmény volt megnyerni, az meg különösen, hogy két gólt szereztem.Minden ellenfél előtt speciális a taktika?
Alapvetően mindig a saját játékunkra és a saját dolgainkra koncentrálunk, megbeszéljük a struktúrát, minimális szinten készülünk az ellenfélből, és ahhoz mérten próbáljuk kicsit alakítani a taktikánkat, hogy minden jól működjön. A játékosokra külön nem készülünk, inkább az ellenfél szisztémájára.Egész máshogy alakult a BJA elleni meccs, hiszen ott az ellenfél vezetett 3-0-ra, onnan sikerült visszajönni, te 4-3-nál adtál egy gólpasszt.
Az első harmadban – ahogy mondani szokták – az öltözőben maradtunk, elég gyengén muzsikáltunk, igazából a kapusunk tartott minket meccsben. A második harmadban összekaptuk magunkat, hiába kaptunk gyorsan egy gólt, akkor és később is már a mi akaratunk érvényesült. Elkezdtük csinálni a saját dolgainkat, meg tudtuk fordítani a mérkőzést. A végén a BJA kiegyenlített, amikor lehozták a kapust, de a szétlövésben mi győztünk, így jó kis ünneplést tudtunk tartani a jubileum miatt. (Az FTC jégkorong-szakosztályát 95 évvel ezelőtt alapították, ezt ünnepelte a csapat aznap. – a szerk.)Hogy érzed magad most a csapatban?
Jól, nagyon jó kis közösség alakult ki, az új játékosok jól beilleszkedtek, a hangulat is rendben van. Érződik a jégen is, hogy tudunk csapatként működni. Remélem, ez a forma kitart a folytatásban is, nagy feladatok várnak ránk ezen a héten is, hibátlan hetet szeretnénk zárni.Milyennek látod most a bajnokságot?
Nagyon kiegyenlítettnek. Mindenki meg tud verni mindenkit, hosszabb távon nehezebb tartani a jó játékot. Minden csapatnak megvannak az erősségei, nem lehet egyik riválist sem félvállról venni. Pozitív irányba fejlődik a bajnokság.A hétvégén a Kontinentális Kupa újabb fordulójában Olaszországban, Cortina d’Ampezzóba látogattok, ahol a hazaiak mellett a dán Herning Blue Fox és a lengyel GKS Katowicze lesz az ellenfél, nem gyenge csapatok…
Négy nagyon jó csapat vesz részt a tornán, de itt is úgy érzem, hogy egy meccsen bárki elkaphat bárkit. Fárasztó lesz három nap alatt három mérkőzést játszani, de elég nagy lehetőség előtt állunk, hiszen bejuthatunk a Final Fourba, ahol magyar csapat rég nem járt. Ehhez az első két hely valamelyikén kell végezni, bízom abban, hogy ez sikerül. Nagyon várom a tornát.