Vezetőedzőnk mellett Dibusz Dénes beszélt a holnapi EKL-meccsről. A csapat 21 óra után rendben megérkezett Belgiumba.
Dibusz Dénes
A Genk egy igen erős ellenfél, nagyon jó játékosaik vannak, fiatalok és biztos vagyok benne, hogy kemény feladat elé állítanak minket. De bízom a csapatunkban és biztos vagyok benne, hogy pontot vagy pontokat tudunk szerezni. Győzni szeretnénk, a Ferencváros mindig nyerni szeretne, ez a célunk minden mérkőzésen, de tudjuk, hogy milyen erős az ellenfelünk és ők lesznek otthon. Szóval mindkét félnek ugyanaz lesz a célja csütörtök este. Nagyon jó csapatmunkára lesz szükségünk, tartanunk kell magunkat a taktikához és jól kell reagálnunk majd a szembejövő szituációkra. Vannak nagyon jó játékosaink, nagyon jó képességekkel, de csapatként vagyunk igazán erősek. Kulcs lesz a védekezés, nagyon figyelni kell majd a rögzített szituációkra, amikben a Genk igazán erős.
Dejan Stankovic
Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a Dibusz-családnak, hiszen tegnap egy királynő érkezett hozzájuk, a legjobbakat kívánom Dénesnek, a feleségének és az egész családnak! Az ellenfél, ahogy Dini is mondta, egy fiatal, erős csapat, gyors és jó játékot mutatnak otthon, nehéz lesz, de felkészültünk és hiszünk egy jó eredményben! Minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy meg szeretnénk nyerni. Ezt tettük a Fiorentina ellen is, ahol 70 percig nagyon jól teljesítettünk egy erős csapat ellen. Holnap is hasonló lesz a történet, az ellenfél nyert már belga bajnokságot, nagy potenciál van benne és komoly jövő előtt áll. Semmi különös nincs az utazással történtekkel, nem nagy probléma, ez benne van ebben a sportban, kifogásnak persze lehet használni, de én nem szoktam kifogásokat keresni. Este alszunk egyet, és ott az egész holnapi nap, szóval készen állunk majd a mérkőzésre.