Női pólósaink utánpótlásának vezetőjével, Petrovics Mátyással beszélgettek.

– Mennyire ért váratlanul a felkérés?
– Váratlanul nem ért, mert amikor Nyíri Zoltánnal tavaly tárgyaltunk a szerepemről és az utánpótlásban végzett munkámról, akkor elhangzott, hogy hosszútávon ez egy feladat lehet, a női utánpótlást összefogni vezetőként és egy szakmai irányt kitűzni. Örülök, hogy ez a felkérés most történt meg, miután egy szezont már eltöltöttem a klubnál. Ahhoz, hogy az ember vezető legyen, át kell látni az adott rendszert, hogy hogy működik. Ezért is volt szerencsés, hogy a serdülőcsapattal foglalkozhattam, hiszen picit valahol az egész közepén voltam, így sokkal jobban átláttam a fejlesztési területeket.

– Az a cél a női szakágban, hogy olyan rendszer épüljön fel, mint amit Nyéki Balázs irányításával a fiú utánpótlásban már láthatunk?
– Ki is lett mondva, hogy itt van a szakosztályon belül egy minta, amit követhetünk, illetve a korábbi klubomban is elláttam ezt a pozíciót, úgyhogy nem ismeretlen számomra ez a szerepkör. A BVSC-ben úgy építettem fel az utánpótlást és a felnőttet, hogy volt egy rendszer, mint a Barcelonánál és az Ajaxnál. Kitaláltak valamit egy másik sportágban, miért ne működhetne ez a vízilabdában is.

– Mi az, amiben lemaradásunk van?
– Mindenképp a rendszerszintű munka, ami hiányzik. Pedig hiszem, hogy minden sportágban ez működteti a dolgokat, és az hozza az eredményeket. Nem láttam azt, hogy a korosztályok munkája egymásra épülne, hogy legyen egy szisztematikus munka, hogy hogyan akarunk egy 10 éves vízilabdába belépő kislányt eljuttatni oda, hogy 18 évesen tagja legyen a felnőtt csapatnak. Ebben van a legnagyobb lemaradásunk. A jó munka legyen egy rendszerszinten jó munka, és ne „csak” az edzőknek legyen a tudása.

– Egyszerű, de mégis talán a legfontosabb kérdés: Mi a célkitűzésed?
– A legfontosabb célunk, hogy minél több játékost neveljünk ki az FTC felnőtt csapatának, hogy minél kevesebb játékost kelljen leigazolni máshonnan. Ezzel gyakorlatilag leginkább a szakmai hiúságomat legyezgették, mert én mindig híve voltam annak, hogy nem létezik értékesebb a saját utánpótlásból beépített játékosnál. Hiszen ezeknek a vízilabdázóknak van identitásuk a klub felé, hajlandóak küzdeni, együtt nőttek fel, ez pedig pluszt kell, hogy jelentsen, főleg itt, a Fradiban. Az UVSE és a KSI a női mezőnyben is meghatározó szerepet tölt be, és a másik célunk az is, hogy versenyképesebbek legyünk velük szemben. Szeretném elérni, hogy az FTC vonzó legyen egy szülő számára, hogy a gyerekét idehozza vízilabdázni minél kisebb korban.

– És jelenleg vonzó a Fradi a női szakágban?
– Látom, érzem, hogy talán az én személyem miatt is, vagy talán amiatt, mert látják, hogy elindult valami, elég sok beáramlás van. Nagyon sokan jelentkeztek idén is, és az elmúlt két évben. 2007-2010 között született gyerekek szüleivel beszéltünk, próbaedzésre jöttek rengetegen. Napi szinten többen jöttek. Nyilván nem került végül ide mindenki, de több, mint tíz gyermek és serdülő korú játékos igazolt most hozzánk. A Fradi már láthatóvá vált! Nyilván, ha nagy a bázis, meg tudjuk erősíteni az egész rendszert.

– A felnőtt keretben ketten vannak – a világbajnokságon is szereplő Neszmély Boglárka, illetve Felkai Sára, akik saját nevelésű játékosok. Ez a szám nőhet a következő években?
– Igen, ilyen játékosokból szeretnénk minél többet nevelni. Hat év alatt ők ketten azok, akik tisztán a Fradiban lettek vízilabdázók. Ezt a számot növelnünk kell, tehát mindenképpen úgy kell dolgoznunk, hogy a felnőtt edző azt mondja az utolsó ifi években már, hogy innen szeretné a játékosokat. Most négyen vannak, akik már az utánpótlás nagy részét a klubnál töltötték, és a felnőtt keret tagjai, Awad Zoya, Gulyás-Oldal Emma, Nagy Laura és Szabó Júlia, de a serdülők és a gyermekek között is vannak ígéretes játékosok. A vezetőkkel beszéltem arról is, hogy a 2024-es párizsi olimpián már reméljük lesz Fradi-nevelés, de a 2028-as olimpián biztos kell legyen olyan játékos, aki itt nőtt fel. Kellenek kézzel fogható célok, hogy ne csak annyit mondjunk, hogy játékosokat nevelünk és legyünk jók, hanem akkor kimondjuk, hogy ez a vállalás, mert az egy felelősség. Mindig azt mondom, hogy azt, aki kap egy feladatot, azt elszámoltathatóvá kell tenni. Úgy tudok én elszámoltatható lenni, hogy konkrét célokat tüzök ki.

– Mi a helyzet azokkal a játékosokkal, akik nem férnek majd be a felnőtt csapat keretébe?
– Szintén amit szeretnék kialakítani, amire törekedtem a korábbi klubomnál, és ami már jól működik az FTC-ben a férfi szakágban, hogy aki nem fér be a felnőtt csapatba, annak az utolsó ifi évében keressünk alternatívákat. Adjuk kölcsön, hogyha úgy gondoljuk, hogy visszatérhet még. Biztosítsunk egy pályát más csapat felé, vegyük fel a kommunikációt a klubokkal, segítsük a játékost a továbblépésben. Most már 13 éve dolgozom klubszinten a női vízilabdában, és büszke vagyok rá, hogy rengeteg korábbi játékosom szerepel az első vagy másodosztályban, más országban, illetve az Egyesült Államokban egyetemen. Szerintem ez egy fontos dolog, hogy ne álljunk meg annál, hogy a saját klubunkat töltjük fel, hanem biztosítsunk egy életpályát a gyerekeknek, ezt mi is vállaljuk a szülők felé. Süniék is nagyon jól csinálják ezt, mert látom, hogy fogják a játékosok kezét, annak is, aki elmegy innen, hiszen figyelik, követik az útját. Szeretném, ha ez a női utánpótlásban is így lenne.

– Számít az utánpótlásban az eredmény?
– Sokan mondják, hogy nem, pedig igenis számít. A gyereknek is kell a visszajelzés, a szülőknek is és az edzőnek is. Magyarázd el egy gyereknek, aki minden hétvégén kikap, hogy majd jövőre jó leszel. Biztos, hogy nem. Úgy szoktam fogalmazni, hogy számít az eredmény, de az eredményesség nem előzheti meg a fejlődést. Az nem lehet, hogy beáldozzuk egy gyereknek a fejlődését azért, hogy nyerjünk egy érmet. A kettő mért ne függhetne össze?! Mondok egy példát: Mitől volt sikeres az a ’76-os korosztály a férfiaknál, amely utána végigverte a világot és lett háromszor egymás után olimpiai bajnok?! Utánpótlásban is végigvertek mindenkit! Ha az utánpótlás évek alatt valakit mindig megvertél, akkor a felnőtt évek során az egyikben ott lesz, hogy ezt a csapatot mindig megvertem, a másikban meg az, hogy mindig kikaptam. A győztesek nyilván elhiszik magukról, hogy jók, és az edzésmunkát is jobban elfogadják. Ezért én is azt gondolom, hogy nekünk is kell az, hogy valamelyik korosztályban nyerjünk érmeket, és legyen aranyérmünk is. A következő időszakban azon kell dolgoznunk, hogy tényezők legyünk, és megtörjük az UVSE hegemóniáját, mert utánpótlás szinten szinte mindent megnyer.

– Nagyon sok szakosztályi szintű célt fogalmaztál meg az interjúban. Ugyanakkor kíváncsi vagyok, hogy mi a személyes célod?
– Én itt nem főnök akarok lenni, aki megmondja, hogy melyik edző mit csináljon, hanem egy vezető szeretnék lenni, aki vezet egy csapatot, ami együtt dolgozik. Nyilván én felelek mindenért, a kereteit a munkának meg fogom adni, kitűzök egy szakmai elvárást, de azt szeretném, hogy ezt együtt alakítsuk tovább. Mindenkinek van gondolata, mindenkinek szeretném használni a szemét, a tapasztalatát, a véleményét. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert jó vezető szeretnék lenni. Süni nyilatkozta korábban, ami megragadt bennem, hogy „jó embereket és eredményes sportolókat nevelünk„. Mindkettő nagyon fontos az utánpótlásban, ezt szeretném a kollegáimmal felépíteni. Ne csak azt nézzük, hogy hány érmünk van, hány vízilabdázónk van, hanem hogy a gyerekek egy komplex nevelést kapjanak. Ez egy picit általánosabb cél, de én eddig is ebben hittem és működött, miért ne működhetne ugyanúgy?

A teljes interjú: Fradi.hu, Utánpótlássport