Dénes szerint egy nagyon nehéz időszakon van túl a csapat.
Dibusz Dénes, a házigazdák kapusa azzal kezdte, hogy a csapatban még nagyon benne volt a csütörtöki meccs és jól kezdtek ugyan, de nem volt meg az az intenzitás és lendület, ami az elmúlt hetekben jellemző volt rájuk. „Nagyon sokan nagyon sok problémával küszködtek, mindenki vállalta a játékot, de már a félidőben is kettőt kellett cserélni, többeken nagyon látszott, hogy mennyire kimerítő volt a csütörtöki találkozó.” A válogatott játékos úgy véli, kétgólos vezetésnél megvoltak a lehetőségeik arra, hogy egy újabb találattal lezárják a mérkőzést, de Megyeri Balázs többször is nagyot védett és „meccsben tartotta” a Debrecent. „2–2 után mentünk előre, adódtak komoly lehetőségeink, de az egész mérkőzést látva elég sok olyan hibát követtünk el, amit nem szabadott volna és ebből tudott gólt szerezni a Debrecen. Ettől függetlenül büszke vagyok a srácokra, mert nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, három-négy naponta játszottuk a meccseket, elég sokan végigjátszották ezeket a találkozókat és komoly igénybevételnek volt kitéve nagyon sok játékos, sajnos most meg kellett elégednünk az egy ponttal.”