Tartalékcsapatunk kapott gól nélkül hozta le a Szentlőrinc elleni rangadót.
Férfi labdarúgás, NBIII – Dél-Nyugati csoport, 10. forduló
Ferencvárosi TC II 0-0 (0-0) Szentlőrinc SE
Őri – Ladányi, Almássy, Shadirac, Dhonata – Tóth A., Fenyvesi – Szabó Sz., Bagi, Manner – Berényi (Birkás, 84.)
A mérkőzést az immár az NBIII-as csapat új otthonaként szolgáló Kocsis Sándor Sportközpontban rendezték, a vendég a tavaly még másodosztályú, idén pedig egyelőre veretlen Szentlőrinc volt.
A 6. percben Őri védett bravúrral egy fejest, 10 percre rá pedig Szabó futott be egy hosszú indítást, Berényi elől középen azonban menteni tudtak.
A szeles idő a második félidőben nem támogatta a csapatot, a kevés helyzetet hozó meccs pedig a hátralévő időben sem pörgött fel. A 78. percben egy vendég fejes pattant a földről kapu fölé, majd a hosszabbításban Ladányi ért el éppen csak fejjel lapos beadást, míg a vendég edzőt második sárgával kiállították – végül 0-0-ra hoztuk le a Szentlőrinc elleni találkozót.
Ezzel a döntetlennel felléptünk a 3. helyre, 6 ponttal a Szentlőrinc mögé és 1-gyel a Dunaföldvár elé. Folytatás jövő hét vasárnap 15 órától, amikor a PTE-PEAC fogad majd minket a PMFC-stadionban.
Korolovszky Gábor
Egy pár hónapja még az NB II-ben szereplő, szervezett, jó csapat volt az ellenfelünk, amely a mostani idényben a feljutásért harcol, nálunk viszont a fél csapat 17 éves. Ennek ellenére nemes ellenfelei tudtunk lenni a Szentlőrincnek, ami örömmel tölt el. Talán többet védekeztünk, a szél sem segítette a mérkőzést. Riválisunk egy-két fejesén kívül nem volt probléma, úgy láttam, hogy játékban kiegyenlített volt a meccs. Néhány kontrából nekünk is megvoltak a lehetőségeink. Összességében igazságos eredmény született, büszke vagyok a gyerekekre. Erről szól az NB III: akik még nem futballoztak felnőtt szinten, itt megmutathatják magukat, az pedig külön öröm, amikor méltó ellenfelei az ellenfélnek.